Vágólapra másolva!
A Viasat3 valóságshow-ja más szabályok szerint működik majd, mint az első. Csapatok küzdenek, de csak egy ember esik ki hetente.
Vágólapra másolva!

A Bár eredetileg svéd formátum, 2000-ben volt az első, és mivel sikert aratott, 2001-től több ország átvette. Itthon a Viasat3 vetítette, de legalább húsz tévétársaság látott benne fantáziát. Futott a show Horvátországban, Dániában, Hollandiában, Svájcban, de Európán kívül is szerették, ment Argentínában, Kambodzsában, Mexikóban. A lengyelek és a svédek szinte rákaptak, előbbiben hat, utóbbiban öt évad került képernyőre, de Grúziában is szerette a nép, mivel négy menet forgott - noha állítólag nem is vettek hivatalosan licencet.

A Bár 2.0 két hét múlva indul, néhány kisebb változással. Eleinte a két hatos csoport dolgozik: amelyik jobban melózik, és jobban teljesít a játékokban, az védett, a vesztes csapatból lesz tehát egy kieső. Aki a legtöbb mínusz jelet kapja a többitől, az választhat ellenfelet szerdánként, a kiszavazó-bennmaradó show pedig élőben lesz vasárnap esténként. A nézők pozitív szavazással jelezhetik rokonszenvüket, azaz a két játékosból arra voksolhatnak majd, aki számukra szimpatikusabb.

A műsor honlapja itt!