Ügynökök, de kicsiben

Vágólapra másolva!
Pénteken indul az m1-en az Arkangyal című minisorozat, melynek a jelenlegi James Bond, vagyis Daniel Craig a főszereplője. A 007-es ügynök más megszemélyesítői is vettek már részt tévés produkcióban: elsősorban Roger Moore és Pierce Brosnan munkássága jelentős ebből a szempontból, de a többiek is fel tudnak mutatni pár vendégszerepet. James Bond-körkép, tévés szemmel.
Vágólapra másolva!

James Bond figurája Ian Fleming tollából született meg 1953-ban, és a következő évben már meg is jelent az első regény, a Casino Royale tévés adaptációja. A 007-es ügynök filmes debütálása tehát nem az 1962-es Dr. No-val történt, hanem a Climax! című antológia keretében, amely epizódjaiban különálló kémtörténeteket, illetve misztikus sztorikat vonultatott fel, olyan klasszikusokat is feldolgozva, mint mondjuk a Dr. Jekyll és Mr. Hyde.

Részlet az első James Bondból: Climax!, 1954

http://www.youtube.com/v/mBHUBc2lF5E&hl=en&fs=1


A sikeres rajt után James Bond inkább csak dokumentumfilmekben jelent meg a tévében, a kilencvenes évek elején pedig unokaöccse boldogította a nézőket a James Bond Jr. című rajzfilmsorozatban. Hogy a szuperügynök miért tűnt el szinte nyomtalanul a képernyőről, annak igen egyszerű oka van: a jogokat birtokló EON Productions inkább nagyfilmekre fordította a pénzét. 1962-től napjainkig be is mutatott 21 James Bond-filmet, a 22.-et pedig ez év végén tervezi a mozikba küldeni. No de lássuk sorra a színészeket!

Sean Connery

A 21 filmben hat színész játszotta a szuperügynököt, közülük Sean Connery volt az első: 1962 és 1971 között olyan filmekben öltötte magára az elegáns fekete öltönyt, mint a Dr. No, a Goldfinger vagy a Csak kétszer élsz. Hivatalosan hatszor alakította James Bondot, de Kim Basinger oldalán szerepelt egy EON-tól független verzióban, a Soha se mondd, hogy sohá-ban is.

Forrás: Getty Images

A James Bondok közül neki van a legkevesebb köze a tévéhez: leginkább pályája elején, az ötvenes években vendégszerepelt itthon jobbára ismeretlen sorozatokban, például a Sailor of Fortune-ban vagy az Armchair Theatre-ben. Általában egy-egy rész erejéig tűnt csak fel, legnagyobb szerepét a Shakespeare királydrámái nyomán összeállított An Age of Kings-ben kapta, itt három epizódban is láthattuk.

George Lazenby

Sean Conneryt helyettesítette egyetlen alkalommal, így az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című filmben játszhatta el James Bondot. Az IMDb tanúsága szerint húsznál is több tévés vendégszerepe volt, olyan ismert sorozatokban is, mint a Baywatch, a Knight Rider Team, a Kung Fu: Egy legenda újjászületik vagy az Alfred Hitchcock bemutatja. Nagyobb (négy epizódra szóló) szerepet az eredetileg The Pretender címet viselő Kaméleon-ban kapott, emellett számos Emmanuelle-filmben láthattuk Sylvia Kristel oldalán.

Roger Moore

Az eddigi csúcstartó, legalábbis ami a James Bond-filmek számát illeti: Az aranypisztolyos férfi, A kém, aki szeretett engem és a Szigorúan bizalmas mellett még négy történetben kortyolgatta a martinit 1973 és 1985 között. Moore neve állítólag már a Dr. No kapcsán felmerült, de a színész éppen abban az évben kezdte el forgatni Az Angyal-t - amivel viszont meg is alapozta későbbi kémkarrierjét.

Forrás: Getty Images

Moore már Az Angyal előtt játszott komolyabb tévés szerepeket: egy ötvenes évekbeli feldolgozásban majd' negyven részen keresztül alakította Ivanhoe-t, és megjelent például a Maverick-ben is, melyet mi leginkább a Mel Gibson-féle feldolgozásból ismerhetünk. A nagy áttörést azonban kétségkívül Az Angyal jelentette számára: Moore James Bond-i lazasággal hozta Simon Templar figuráját, aki sármos kalandorként bármilyen, kilátástalannak tűnő helyzetet megoldott.

A színészre szívesen emlékszünk a Minden lében két kanál-ból is, ahol Tony Curtis oldalán brillírozott. A két aranyifjú történetéből sajnos csak egyetlen évad készült, viszont az legalább elég korán eljutott Magyarországra is. Moore az ominózus sorozat után csak vendégszerepeket vállalt, legutóbb az Alias egyik epizódjában láthattuk.