Új tévés kvíz, heti 11 alkalommal

Vágólapra másolva!
Új telefonos vetélkedő indul az MTV-n Zalatnai Brigittával, Istenes Lászlóval, Gaskó Balázzsal. Az élő műsor hétfőtől szombatig lesz a képernyőn.
Vágólapra másolva!

Új kvízműsorral jelentkezik a Magyar Televízió hétfőtől szombatig. A tudásra, olvasottságra épülő Tiszta kvíz interaktív vetélkedő, amelyben a nézők különböző területeken (irodalom, zene, történelem, film, sport, földrajz témakörökben) tesztelhetik tudásukat. A játékban azok a nézők játszhatnak, akik az MTV honlapján olvasható játékszabályzatban szereplő feltételeknek megfelelnek. A produkció három műsorvezetője, Zalatnai Brigitta, Gaskó Balázs és Istenes László felváltva várják a vállalkozó kedvű versenyzőket.

Forrás: [origo]

A játék naponta kétszer jelentkezik élőben: az első adás 13.25-kor, a második 18 órakor látható, de hétvégén sem maradnak játék nélkül az érdeklődők, szombaton 16.14-kor tesztelhetik tudásukat a versenyzők az m1-en.