Már itt is a Beugró

Vágólapra másolva!
A TV2-nek nem kellett a kritika által kedvelt műsor, az MTV-t érdekelte, így az m1-en már szombaton látható a Beugró.
Vágólapra másolva!

Pokorny Lia, Kálloy-Molnár Péter, Rudolf Péter és Szabó Győző a közszolgálati csatornán támad fel, mint már korábban megírtuk. A műsort imádta a kritika, jóllehet, nem hozott túl magas közönségarányt péntekenként, késő este, így a TV2 megvált tőle. Ezután internetes petícióban követelték vissza a rajongók a Beugró-t, ami igen szokatlan fordulat egy kereskedelmi tévés műsor esetében: nem emlékszünk arra, hogy a végelgyengülésben kinyuvadt Buzera levétele miatt százak tüntettek volna táblákkal a TV2 székháza előtt, de viszonylag kevés tévéző fenyegetőzött öngyilkossággal vagy éhségsztrájkkal az RTL-es Szellemvasút vagy az Ötökör című produkciók eliminálása miatt -, hogy a szórakoztatónak hívott műsoroknál maradjunk.

A Magyar Televízió képernyőjén szeptember 13-ától szombatonként, 22 órától jelentkezik a szatirikus produkció 50 percben. A műsor házigazdája Novák Péter, akit legutóbb az Örömtánc műsorvezetőjeként láthattak az érdeklődők az MTV-n.

Forrás: [origo]

A Beugró további különlegessége, hogy közönségjáték is lesz, aminek célja, hogy a nézők is kipróbálhassák a műsorban látottakat. Novák Péter műsorvezető minden adásban ismerteti a nézőkkel a heti feladatot, egy-egy olyan helyzetgyakorlatot, amelyet a vállalkozó kedvűek mobiltelefonnal vagy kamerával rögzíthetnek. A játékosok feltöltik az elkészült filmeket a megadott internetes címre, ami látható lesz a Beugró oldalán, sőt a legjobban sikerült alkotások adásba is kerülnek. Videók itt!