Hullócsillag születik az MTV-n

Vágólapra másolva!
Október 1-jétől új műsorokkal rukkol elő a Music Television. Lesz anime, lesz hazai gyártású rockzenei műsor és idétlen show is.
Vágólapra másolva!

Két hét múlva megújul a magyar Music TV, több műfajban is próbálkozik a csatorna. Ghost in the Shell: Stand Alone Complex címmel például animesorozatot kapnak a távol-keleti animációs filmek hívei: ebből két évad készült, mindkettő 26 epizódból áll. Logikusan az első szériával nyit az MTV.

Hullócsillag születik a címe a tehetségkutató versenyek paródiájának, mely a legtehetségtelenebbeket kutatja. Háromtagú zsűri előtt megy a bohóckodás, és mivel itthon a Megasztár-sorozatok casting-adásai, a nagyon elszánt, de hangi adottságokkal nemigen bíró emberekre építő műsorok nézettek, kedveltek, erre is rászokhatnak a nézők. Ha ezt túl puhánynak, veszélytelennek találja a kapcsolgató tévéfogyasztó, nézheti az Összetörve című sorozatot, mely extrémsportos balesetek történetét dolgozza fel, vagy a Viva La Bam című realitysorozatot, melyben Bam Margera (civilben profi gördeszkás) és barátai "profi szinten hülyéskednek". A show az MTV kultikus sorozatának, a Jackass-nek leágazása, Bam Margera ugyanis itt tűnt fel először.

A Rock and rollból ötös egy rocktörténeti reality. Egy garázsban egy csapat fiatal a rockzene történetét tanulja meg Uj Péter osztályfőnöktől és az adott témához illeszkedő meghívott vendégzenésztől. Az osztály 12 tagját castingon választották ki, a piercinges punk lánytól a joviális szemüveges szörfpunkrajongóig.

Októberben olyan műsorok kerülnek még képernyőre, mint a Wildboyz, a Ryan élete, a True Life, az Amerikában sikerrel futó Human Giant. Természetesen a South Park sem tűnik el a képernyőről.