Gyereksorozatot frissítenek fel

Vágólapra másolva!
Az egyik legjobb spanyol gyereksorozatot, a Verano Azul-t az MTV is adta: most a remake-láznak megfelelően felfrissítve újraforgatnák.
Vágólapra másolva!

A TVE által legtöbbet ismételt gyereksorozat, amit jóformán minden nyáron elővesznek, könnyen remake-et kaphat. A Verano Azul-t Antonio Mercero rendezte 1981-ben, öt nagyobb és két kisebb gyerek nyári kalandjairól, hűségről, barátságról, szerelemről, a srácok szüleiről, a köztük lévő kapcsolatról szólt. Mivel egy igen tartalmas, pozitív és szerethető szériáról volt szó, sokan szerették, így exportálták is mindenfelé, Európa keleti felébe is.

A nyolcvanas években a Costa del Solon, konkrétan Nerja városában forgatott sorozat hazájában óriási népszerűségre tett szert: egy-egy epizód átlagban 20 millió nézőt vonzott. A dentrotele.com szerint most a TVE újraforgatná, esetleg pár régi, azóta már jó harmincas szereplő felbukkanásával, Mercero segítségével.

A kapitányt játszó Antonio Ferrandis amúgy főleg spanyol és olasz nyelvterületen (el)ismert színész, az IMDb tanúsága szerint mintegy 130 filmben, illetve sorozatban játszott. Szakállas, joviális alakja könnyen szerethetővé tette, és olyan figurák eljátszására predesztinálta, mint például a Don Quijote Sancho Panzája.