Heti egyszer lesz Swung

Vágólapra másolva!
A Music TV beszélgetős műsora jövő héttől heti egyszer, a csatorna szerint "sokkal szókimondóbb formában" kerül majd képernyőre.
Vágólapra másolva!

A Music Television hazai vezetői tavaly októberben mutatták be a Swung című, heti háromszor jelentkező műsor arcait. Winkler Róbert újságíró a Totalcar-ral lett országosan ismert (korábban számos helyen publikált, így a Magyar Narancsban vagy a Kiskegyedben is), Erdélyi "Superman" Zsolt dj, reklámszakember és rádiós műsorvezető, Kovács Ákos, ismert zenei ikon: ők hárman osztoztak a nagy dobásnak szánt megmondós-beszólós, interaktív műsoron, mely 2007. október 15-én indult.

Forrás: [origo]

Most mégis visszavett a tempóból a csatorna, mert a Swung eztán heti egyszer jelentkezik, de "hosszabb lesz, és szókimondóbb, sokkal jobban illik majd Superman műsorához" - áll az MTV közlésében. A Swung Light-ban, mely alig pár perces lesz, naponta találkozhatnak a nézők Gyulával, Erdélyi Zsolt kis pajtásával. A rövid műsorok Pimp my Gyula címmel kerülnek majd adásba. A Swung, melynek stábja merészebb, még érdekesebb vendégeket ígér, minden pénteken, 22 órától 23.30-ig látható.