Melegkampányt indított a műsorvezető

Vágólapra másolva!
Kaliforniában máris eltörölhetik a melegek házassághoz való jogát, de Ellen DeGeneres ezt nem hagyja annyiban.
Vágólapra másolva!

Még csak májusban kapták meg a jogot a kaliforniai melegek arra, hogy összeházasodjanak, de egy indítvány máris visszavonná azt - a javaslat életbe lépésére a november 4-i választásokon szavazhatnak a helyi lakosok.

A nyíltan meleg tévés személyiség, Ellen DeGeneres erre 100 ezer dollárnyi (körülbelül 19 és fél millió forintnyi) reklámidőt vásárolt, hogy kampányoljon a melegek jogaiért. Hirdetésében a "méltányosságra és korrektségre" apellálva szólítja fel a nézőket arra, hogy az indítvány ellenében tegyék meg voksukat.

DeGeneres saját show-jával, az Ellen-nel tévétörténelmet írt a kilencvenes években, hisz elsőként tett meg főhősnek egy meleg karaktert olyan sorozatban, ami főműsoridőben került képernyőre. A színésznő azóta napi talkshow-t vezet, 2007-ben pedig ő vezényelte le az Oscar-gálát.

A májusi törvénymódosítást örömmel üdvözölte, sőt augusztusban össze is házasodott addigi élettársával, Portia de Rossi színésznővel, akit többek között az Ally McBeal-ből, Az ítélet: család-ból, illetve a Kés/Alatt-ból ismerhetünk.