November 7-én rajtolt az AXN Sci-Fin a Csillagkapu második sorozata, a Csillagkapu: Atlantisz. A hetente három alkalommal (hétfőn, szerdán és pénteken 22.20-tól) jelentkező széria a Pegazus-galaxisba kalauzolja el a nézőket, ahol hőseink az elveszett város, Atlantisz után kutatnak.

A Csillagkapu: Atlantisz csapata
Több millió évvel ezelőtt élt a Földön egy faj, melyet Ősöknek nevezünk: ők alakították ki a csillagkapuk rendszerét, aminek a segítségével más bolygókra és galaxisokba lehet utazni. Az Ősök végül elhagyták a Földet, és magukkal vittek egy egész várost, Atlantiszt. Egy nemzetközi kutatócsoportnak azonban sikerül meghatározni az elveszett város koordinátáit, így pár felderítő el is indul a távoli Pegazus-galaxisba, hogy megtalálja azt.
Az óriási távolság miatt az energia csak az odaútra elég, így hőseinknek azt is ki kell találniuk, hogyan térhetnek majd vissza a Földre. Ráadásul a wraithok is keresztezik útjukat, akik emberekből nyerik a létükhöz szükséges energiát. Nem túl rózsás tehát a helyzet, de a kis csapat minden bizonnyal elhárítja az akadályokat. A felderítőket egyébként viszonylag új karakterek alkotják, akiket az eredeti sorozatban csak egy-két epizód erejéig láthattunk.
Ugyanígy a Csillagkapu: Atlantisz-ban is csak néhány részben tűnik fel az előző széria Jack O'Neill parancsnoka: ő válogatja össze az embereket a küldetéshez, de ezúttal nem tart velük. Mint azt bizonyára sokan tudják, O'Neillt Richard Dean Anderson játszotta, akit a MacGyver címszereplőjeként ismerhettünk meg. Az új csapat élére kutatóként Dr. Elizabeth Weir (Torri Higginson), katonaként John Sheppard (Jon Flanigan) kerül, és nagyobb, huszonöt epizódra szóló szerepet kap Samantha Carter (Amanda Tapping) is.
A történet egyébként illeszkedik a Csillagkapu univerzumába, hisz az eredeti sorozat egyik epizódjából indul ki: a hetedik évadban O'Neillék rejtélyes romokat találnak az Antarktiszon, a kutatók pedig ezek nyomán fejtik meg Atlantisz hollétét. Az egész Csillagkapu-t az azonos című, 1994-ben bemutatott filmnek köszönhetjük, melyben még Kurt Russell és James Spader nézett szembe a veszélyekkel, A függetlenség napjá-t is jegyző Roland Emmerich rendezésében.
Az ebből kinőtt sorozat 1997-ben indult, eredetileg a Showtime-on, de az ötödik évad után átkerült a Sci Fi Channelre, ahol 2007 tavaszán, a tizedik szezonnal ért véget. Ezután készült még azonban két tévéfilm is (Ark of Truth, illetve Continuum), amely a sorozat történetét viszi tovább. Közben elkészült egy animációs feldolgozás, a Stargate: Infinity is, 2004-ben pedig elindult a Csillagkapu: Atlantisz.

Kép a Csillagkapu első epizódjából
Igaz, a Sci Fi Channel bejelentette, hogy nem kér többet az Atlantisz-ból, így a hatodik évadot már nem rendelte meg, a széria 2009 januárjában fog véget érni. A rajongóknak azonban nincs okuk búslakodni, hisz egyrészt ehhez a sorozathoz is ragasztanak még egy kétórás levezető filmet, másrészt pedig már készül is az új spin-off, Stargate: Universe címmel. Az új szériát a tervek szerint 2009 nyarán mutatják be.
A következő történet középpontjában szintén egy kutatócsoport áll, amely egy idegen bolygón talál egy régi űrhajót - miután a Földre nem tudnak visszatérni, a világűrben bonyolódnak számos kalandba. Ez a sorozat már a fiatalabb közönséget szeretné megcélozni, teljesen új karakterekkel. A Sci Fi Channel elnöke, Dave Howe elmondta, a főszerepre ismert színészt keresnek, de a többiek megjelenítését friss arcokra bíznák.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.