10 millió forint alatt lehetetlen minőségi reklámfilmet készíteni - mondta az [origo]-nak Nagy Bálint, a Magyar Reklámszövetség elnöke, aki szerint egy félperces reklám elkészítése akár 30 millióba is kerülhet. A szakember azt mondja, Magyarországon még nem csúcsminőségű, rendkívül drága, 45-60 másodperces reklámok terjedtek el.

Sört futballal, barátsággal vagy női testtel lehet eladni
"A magyar televíziós csatornákon olyan cégek reklámfilmjei láthatóak, amelyek a nemzetközi piac szereplői, azaz nemzetközi márkák, ezért a tévékben általában központilag elkészített reklámokat helyeznek el" - mondta Nagy. "Abból adódóan, hogy jelentős reklámbüdzsével a nagy cégek rendelkeznek, ezek nagyobbik része külföldi, globális márkát képvisel, ezek a cégek természetesen globálisan építkeznek, tehát globális reklámkampányt folytatnak. A tévéreklámok nagyobbik fele ezért nem Magyarországon készül, de vannak ellenpéldák" - tette hozzá.
A reklámfilm hagyományosan fél perc hosszú, de egyre jellemzőbb, hogy egy-egy blokkon belül 5-10 másodperces spotokkal egészül ki. "A kisebb büdzséjű cégek gyakran alkalmaznak 20 másodperces reklámokat is, de ez nem tekinthető tendenciának. Elsősorban külföldön megjelentek a hosszabb, 45-60 másodperces reklámok, image filmek is. Ezek az átlagostól eltérő esetek, az átlag továbbra is a klasszikus félperces reklámot alkalmazza. Annyi eltérés azonban mindenképpen érzékelhető, hogy a reklámblokkokon belül, egy-egy reklámozó gyakran 35-40 másodpercnyi időt vásárol, hogy 30 másodperces reklámja mellett 5-10 másodperces emlékeztető spotjait is elhelyezhesse."
A szakember szerint nem példanélküli az sem, hogy Magyarországon globális spotok készülnek, amelyeket a világ bármelyik pontján fel tudnak használni, de jellemzően, a helyileg készült reklámok speciális üzenete elsősorban a magyarokhoz szól. Így a magyarországi reklámkészítő műhelyeknek is van létjogosultsága a piacon.
Ennek bizonyítéka, hogy az utóbbi időben több nemzetközi cég is magyar helyszíneken, helyi arcokkal, statisztákkal készült reklámfilmeket készített. Szőke kapitány, vagy a sármos állatorvos, vagy Emese hasonló elv alapján keltette fel a tévénézők figyelmét. A szakértő szerint a helyi hősökkel dolgozó, helyi kampányok közelmúltbeli egybeesése merő véletlen. "Mindig lesznek ilyen kampányok, de továbbra sem sok, hiszen ezek nagyon költségesek, így tényleg csak a nagy marketing büdzsével dolgozó cégek engedhetik meg maguknak. Ráadásul, ha túl gyakran élnek ezzel a hatásmechanizmussal, ez előbb-utóbb unalmassá, megszokottá válik, és nem éri el a kellő hatást. A helyi reklám, helyi figurákkal és helyi szituációkkal, utalásokkal kétségtelenül nagyon nagy fegyver lehet, hiszen a legtöbb cég globális kampánnyal van jelen a piacon" - mondta Nagy Bálint.
A reklámkészítők tehát élnek azzal az eszközzel, hogy filmjeikben ismerős arcokat, celebeket jelenítenek meg. Nagy Bálint szerint Magyarországon ez az eszköz pont annyira jellemző, mint más országokban. "Ha ismert ember hívja fel a figyelmet egy-egy termékre, az sokkal hatásosabb, mintha egy ismeretlen tenné. A nézők könnyebben felfigyelnek Pécsi Ildikó vagy Vágó István arcára, az üzenet hamarabb eljut hozzájuk és jobban is rögzül. De nem szabad elfelejteni, hogy ez is egy olyan eszköz, amelyet csak módjával érdemes használni. Ehhez hasonló az a módszer, amikor a reklám nem csupán az ismerős arcra épít, hanem a híresség egyéniségére, kiemelkedő teljesítményére. Ilyenkor a reklámozott márka értékei egybe esnek a híresség értékeivel, egymást erősítik, és egyfajta image transzfer is létrejön. A hírességek jelentős összegeket kapnak szereplésükért, ezért ezek a reklámok drágábbak az átlagnál.
Nagy Bálint kitért arra is, hogy egy igényes reklámfilm elkészítése ma legalább tízmillió forintba kerül, de még a 30 millió forintos kisfilm sem számít rendkívülinek a piacon.. "A reklámfilm elkészítésének összege, a teljes reklámkampány költségének komoly hányada is lehet.. Ha egy cég 100 millió forintot költ a kampányára, csak a reklámfilm elkészítése elviheti a büdzsé 10-30 százalékát. Természetesen léteznek olcsóbb reklámspotok is, amelyek például az egyes reggeli műsorokban, vagy a kisebb helyi csatornákon láthatóak, ezeket azonban nem nevezhetjük minőségi reklámfilmeknek" - mutatott rá a Magyar Reklámszövetség elnöke.
Mi lesz 2009-ben?
Egy budapesti reklámcég neve elhallgatását kérő munkatársa az [origo]-nak elmondta, hogy a gazdasági világválság érezhetően rányomta bélyegét az év végi megrendelésekre. A reklámjaikra sokat áldozó cégek a már megszervezett reklámforgatásokat ugyan a tervek szerint befejezték, ám újakat egyelőre nem terveznek, a piac kivár. A reklámügynökségeknek bedolgozó operatőrök a kevesebb munkára panaszkodnak. Az utómunka, a Magyarországon forgatott kisfilmek vágása helyett, az anyacégek által külföldön készített reklámok magyarítására szorítkozik: a stúdiókban csupán a magyar szinkront és a feliratokat keverik az eredeti reklámhoz.
A hirdetési piac bizonytalanságát jellemzi az is, hogy egy magyarországi fiókhálózattal is rendelkező európai bank készülő reklámfilmjét olyan költségkímélő módszerrel vette fel, amelynek során a cég a bankbetét után járó akciós kamatláb nagyságát több változatban is rögzítette. Így a reklámhoz például 8, 10, 12 százalékos változat is készült. Ennek segítségével a bank a jegybanki alapkamat változásakor új akciós kamatot hirdethet, ám az egész reklámfilmet nem kell újraforgatnia, csak a nyersanyagból a megfelelő százalékot tartalmazó részt kell felhasználnia.
Szerepi Hella
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.