Vége Tóth Gabi szenvedéseinek - hazamehet

Vágólapra másolva!
Megkegyelmeztek a nézők a Megasztár egykori vadócának, és hazaküldték az RTL által bekamerázott dzsungelből.
Vágólapra másolva!

A Celeb vagyok, ments ki innen első és második szériája is alkalmazott ex-megasztárost, most a kemény rockerlány imázsával képernyőre kerülő Tóth Gabi volt soron. Ő az első napokban még ijedtség miatt pityergett, a vége felé viszont erős honvágya volt, és végtelen csalódással vette tudomásul naponta, hogy nem őt, hanem Steiner Kristófot vagy Janics Natasát küldik haza a nézők - ettől aztán kifejezetten emós lett a hangulata.

De minden szenvedésnek vége egyszer, a tévénézők ma mindenki másra több sms-t küldtek, bízván abban, hogy őket láthatják még játékban. A fiatal énekesnő természetesen örült, hogy rendes táplálékhoz, puha ágyhoz jut. A műsorvezetőknek elmondta, hogy családja és szerelme hiányzott neki nagyon, ha ők ott lettek volna, akkor a gond nélkül kihúzta volna (így viszont telesírt naponta sok papír zsebkendőt, talán egy százas pakkot, és gyanúsan sok pocsolya is volt a tábor területén). Hozzátette, hogy az argentin kiküldetés mindenképp tanulságos volt, mert megtanulta, hogy kell kezelni olyan nehéz embereket, mint Delhusa Gjon, és miképp kell erősnek lenni lélekben, mint Keleti Andrea. Sok kép itt!

Mai hír szerint vizsgálódnak az argentinok, mert a helyi hatóság szerint engedély nélkül forgatnak a magyarok hetek óta. Tárgyalás hétfőn, bövebben itt.