Nem unják a Helyszínelőket

Vágólapra másolva!
600 ezren szavaztak a television.aol.com oldalain az őszi, amerikai tévés idénnyel kapcsolatos kérdésekre. Mivel a magyar tévék műsoridejének legalább felét az USA-ból importált műsorok alkotják, érdekes lehet az Egyesült Államokban tévézők véleménye.
Vágólapra másolva!

A television.aol.com eredményei alapján a legkomolyabb függést A helyszínelők okozzák, a válaszadók 52 százaléka ezt a sorozatot nevezte meg, mint kihagyhatatlan programot. A dobogón végzett még a 16 százalékot gyűjtött Grace klinika és a 15 százalékos Doktor House, míg a Született feleségek csak hét százalékot kapirgáltak össze. A CSI-ról külön kérdés is szerepel, a tévézők 41 százaléka kivár, még nem tudja, hogy William Petersen távozása után milyen lesz a show, 37 százalék gondolja azt, hogy a sorozat már soha nem lesz ugyanaz, ötből egy válaszadó pedig vállat von, mondván "szereplők jönnek-mennek". A Hősök nézői ugyanakkor azt unják kissé, hogy állandóan baj van a világgal, amúgy 21 százalék likvidálna menten három szereplőt, 16 százalék pedig az időben való utazásokat sokallja, mindössze ötből egy néző elégedett a mostani szériával.

Az új sorozatok közül a The Mentalist, az Eleventh Hour és a Fringe tűnik legbiztatóbbnak, és hiába gyorsult fel a sorozatimport, még egyik sem volt magyar tévén. Az új szériák közül a felfrissített Knight Rider okozott csalódást sokaknak (30%), de a 90210 készítői sem örülhetnek annak, hogy a szavazók negyede szerint alkotásuk megtekintése időpocsékolás.

Olyan kérdést is felettek az amerikai olvasóknak, ami a Született feleségek-ben bekövetkezett ötéves ugrásra vonatkozik. A tévézők fele szerint semmi nem változott az időugrás után, 37 százalék boldogtalanul nyafog, 12 százalék viszont úgy látja, hogy a sorozat jobb, mint valaha.

A kábelsorozatok közül a Dexter a nagy kedvenc (ennek 2. évadja épp a napokban kezdődött a Viasat3-on), de a harmadiknak befutott Mad Men sem maradt le tőle nagyon. Utóbbit itthon az m1 vetíti, de hiába a kritikai siker, jóformán senki nem nézi. Ehhez kapcsolatható az a kérdés, ami a forgatókönyvírók sztrájkja utáni helyzetre vonatkozik. A netező-tévézők fele válaszolta, hogy megváltoztak szokásai, és felfedezett sok remek kábelsorozatot, ugyanakkor 28 százalék csak ennyit kérdezett vissza: "miféle sztrájk?" A midseason-sorozatok (tehát az idény felénél kezdődő, télre-tavaszra tartogatott szériák) közül a 24-et és a Lost-ot várják nagyon odaát.