A Megasztár és a Szombat esti láz újabb kiesői

Vágólapra másolva!
Újabb forduló ment le a két nagy kereskedelmi tévé szombat esti show-jából, a táncos műsorból kiesett Csányi Sándor, az énekes-tehetségkutató pedig Bencsik Tamarának ért véget.
Vágólapra másolva!

A Szombat esti láz újabb fordulójában leginkább Südi Iringó és Stohl András párosa örülhetett, mert a zsűri véleménye és a nézők szavazati alapján ők léptek tovább első helyen. Udvaros Dorottyának sem volt sok oka az aggodalomra, párjával a második helyen ment tovább. Annál izgalmasabb pillanatokat élt át Kiss Ramóna, ott rezgett a léc, végül a nézői voksok alapján Csányi Sándor és Práger Kitty estek ki a műsorból. Az első helyen továbbjutó párosokkal a bulvárlapok kiemelten foglalkoztak a héten: Stohlék esetében sírásról, feszültségről és mélypont utáni felemelkedésről volt szó, Udvaros pedig sérülése kapcsán került az újságokba, melyek két napig találgatták, folytatja-e. Természetesen folytatta.

A TV2 régi szokása szerint addig húzta a műsort, amíg lehetett, a Megasztár bő félórával később zárta le a szavazást. "Totális győztesként" aposztrofálták a műsorvezetők Király Viktort, de Fekete Dávid izgalma sem volt indokolt, a közlés szerint rengeteg nézői rokonszenv-voksot kapott. A műsor felénél még vezető két lány kapta a végén a legkevesebb szavazatot: Mester Tamás a rosszul döntő közönségre haragudott, Friderikusz szerint csak a rokonszenv, és nem az esti teljesítmény döntött. A lányok közül a zsűri Tóth Lüszit mentette meg, és küldte a következő fordulóba, ugyanakkor Bencsik Tamarának távoznia kellett.