Nyert a Megasztár, de Bud Spencer a király

Vágólapra másolva!
Ragyogó eredményeket szállított a TV2 szombati show-ja, főképp az eredményhirdetésnél tolongtak a nézők. Az RTL vasárnap kivégezte a Frei-féle reality döntőjét, hét közben pedig a szokásos műsorok (Barátok közt, Fókusz) bizonyultak legyőzhetetlennek. Újfent kiderült, hogy Bud Spencer van annyira nézővonzó itthon, mint Steven Seagal vagy Jackie Chan.
Vágólapra másolva!

Az év 48. hetében továbbra is az RTL Klub volt a legnézettebb hazai televízió, százból 26 tévéző választotta általában. A második TV2 22,9, a harmadik MTV pedig 9,4 százalékos közönségaránnyal ment. A 18-49-es célcsoportban 3,7 százalékpontot vert rá az RTL a TV2-re, tehát nap közben nem nagy a differencia, de főműsoridőben már nyolc százalékpont az előny. Az m1 továbbra sem kedvenc a fiataloknál, 5,1 százalékot jegyzett az ötven alatti tévézőknél.

A Megasztár eredményhirdetése volt a legnézettebb műsorelem múlt héten (az előadások után becsúszott még a Popdaráló, és utána jött a zárás), régen volt ekkora érdeklődés TV2-es műsor iránt. Az RTL szokásos húzóműsorai (Barátok közt, Fókusz, Híradó, A széf) nagyon jól teljesítettek, sőt, egy idétlen akcióvígjátékkal simán leverte a csatorna A sztárok a fejükre estek döntőjét. Olyan sem nagyon volt, hogy a Top 30-ba ne kerüljön be MTV-s műsor, most megesett ez a csúfság.

A kereskedelmi célcsoportnál is jól ment a Megasztár (megverte a Szombat esti láz-at), de még jobban az énekes tehetségkutató eredményhirdetése. Érdekesség, hogy az ideiglenesen korai időpontra csúszott Aktív eltűnt a 30 legnézettebb műsor listájáról, és az is roppant furcsa, hogy a Kincs, ami nincs sokadik ismétlése majd' 40 százalékot csinál a fiatal tévézőknél. Bud Spencer örök.

Top 30, 18-49-es célcsoport

agb

Minden adás a legnézettebb részével szerepel!
Forrás: AGB Nielsen