Előfordul, hogy valószínűleg drágább, saját gyártású produkció kap ki a rivális egy szimpla sorozatepizódjától: múlt héten például a Cobra 11 újfent elverte a Naplót, az NCIS nézettebb volt, mint Győzike. Feró botrányai sem lendítettek sokat a Hal a tortán nézettségén, a Fókusz és a BK masszívan tartja magát. Heti nézettség.
Az év 49. hetében az RTL Klubot a képernyő előtt ülő teljes lakosság 25,7, a TV2-t 22,5 százaléka, míg az MTV műsorát nagyjából tízből egy tévéző választotta. A kereskedelmi célcsoportban 3,3 százalékpont az RTL előnye a TV2-vel szemben, a fiatal tévézőknél (18-49 éves kor közti korosztály) öt százalék alatt maradt az MTV. Ugyanebben a korcsoportban a Viasat3 6,6 százalékot ért el a múlt héten, így idősebbeknél nézettebb az MTV, de a fiatalokat már inkább el tudja érni A helyszínelők alatt reklámozó.
A 30 legnézettebb műsor közé ezúttal sem került be MTV-s produkció, az m1-en 846 ezren nézték a Kékfény-t, a Csináljuk a fesztivált közel 800 ezret hozott, és jóval 700 ezer fölött volt a Tévé ügyvédje és az Önök kérték.
A két nagy kereskedelmi csatorna kínálata érdekelte ezúttal is a tévézőket. A Fókusz és a Barátok közt alkotta tengely ezúttal is jól teljesített, ugyanakkor Nagy Feró italozása és botrányai sem javítottak szignifikánsan a Hal a tortán nézettségén, mely legerősebb estéjén 1,19 millió nézővel zárt. A Megasztár eredményhirdetésére jóformán minden második tévéző odakapcsolt (1,78 millióan figyelték), miközben a műsor első része 1,4 millió nézőt érdekelt. Az RTL szállította a héten a legnézettebb hírműsort, filmet (Beépített szépség) és sorozatot (Cobra 11). A délutáni sávban viszont Joshi Bharat erősödik, mert volt napja egymillió fölött, közel 40 százalékos közönségaránnyal is.
Az ötven alatti nézők szeretik a vígjátékot, így nyert a Beépített szépség, de igen jól ment az RTL-es szappanopera és magazinműsor is. A Megasztár eredményhirdetése ennek a korcsoportnak is izgalmasabb volt, mint az előadások, a tévé előtt ülő célcsoport bő 42 százaléka örült vagy bosszankodott a döntések hallatán. Győzikének ebben a formában nincs nagy jövője, elverte őt az NCIS, a Napló-t viszont a TV2-nek kell valahogy felráznia, mert a Cobra 11 épp 11 százalékponttal verte a célcsoportban. A Viasat A helyszínelők-kel és a két spinoffal érte el legjobb eredményeit, 16-17 százalék körüli közönségarányokat.
Top 30, 18-49-es célcsoport

Minden műsor a legnézettebb részével szerepel.
Forrás: AGB Nielsen
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.