Szilikon kell a boldogtalansághoz

Vágólapra másolva!
December 22-én, hétfőn kezdődik a Cool tévén a Latin-Amerikában igen népszerű Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom.
Vágólapra másolva!

A sorozat eredetije 2006-ban startolt Kolumbiában, Sin tetas no hay paraíso (Mellek nélkül nincs Paradicsom) címmel. A széria Gustavo Bolívar könyve alapján íródott és a Canal Caracol adta, utolsó epizódja nézettségi rekordot ért el az országban, 57 százalékos közönségaránnyal ment (az első részt 26 százalék látta, jelentős tehát a növekedés). A sztorit, a feldolgozás jogát a csatorna több országba eladta, így Spanyolországban például a Telecinco vette meg, forgatta újra és mutatta be idén januárban. Jóformán minden spanyol ajkú országban vetítették, ment Argentínában, Bolíviában, Guatemalában, Chilében, de még Puerto Ricóban is.

A történetben a főszereplő egy Catalina nevű lány, aki a kolumbiai Pereira város egyik szerény, lepusztult negyedében lakik, mikor dílerek és mindenféle bűnözők látogatnak oda, prostituáltakat keresve. A lány kedvükre tesz, majd minden vágya az lesz, hogy nagyobb melleket csináltasson magának, hogy vonzóbb legyen, hogy több pénzt tudjon kiszedni a kuncsaftokból. Idővel hatalomra és sok pénzre tesz szert, de ahogy az lenni szokott, emberi kapcsolatai félresiklanak, jönnek a tragédiák.

A sorozatról sokat írtak és beszéltek, mivel olyan témákat dolgozott fel (kábítószer, prostitúció, plasztikai műtét), melyet a mélyen katolikus Kolumbiában egyszerre még nem érintettek, legalábbis nagyközönségnek szánt tévésorozatban biztosan nem.

A Coolon induló sorozat a Sin senos no hay Paraíso címet viseli, ez pedig az USA-ban működő Telemundo feldolgozása lesz. Mikor az Egyesült Államokban bemutatták, 750 ezren figyelték a célcsoportból, ezzel az egyik legnézettebb premier volt a floridai csatornán.