Maratoni szerelem és egy tapló télapó

Vágólapra másolva!
Egyes elemzések szerint a gazdasági világválság a magyar vásárlók ajándékozási kedvét nem törheti le. A benzin és a gázolaj literjein spórolt pénz így idén, nagy valószínűséggel ajándékká válik. A használhatatlan dísztárgyak és a személyes, kreatív telitalálatok végpontjai között a tévévásárlás még mindig jó kompromisszumnak tűnik. De mivel tesztelheti a magyar az új készülékét az ünnepeken?
Vágólapra másolva!

A szerelem végtelen ereje

Jézus születésére emlékezve nagyobb csatornáink is a szeretetet ünneplik. A Viasat3 már december elején az élők birodalmába idézte a romantikusan barna hajú Sandra Bullockot, akit az advent minden hetében újabb attakra indított. Az idei év utolsó támadásakor Sandra jegyszedőként várja a szerelmet és 25-én, mindenféle mókás, családi kalamajka nyomán - például kóma! - meg is találja nagyon, az Aludj csak, én álmodom című filmben.

Ahhoz, hogy a kilencvenes évek kiskosztümös érzelemgazdagsága megkaphassa igazi súlyát, Sandra Bullock csatlósokat hozott onnan, amit egyezményesen úgy nevezünk: a múlt. Meg Ryan előőrse 24-én érkezik az m1-en, A szerelem hullámhosszán, hogy Tom Hanksszel vállvetve bizonyíthassák az ő szerelmük sokkal szerelmebb szerelem, mint amit Ben Affleck és Gwyneth Paltrow párosáé - Szívörvény - a Stoty tévén, ugyanezen a szent napon.

Ebben a magasságában - egészen pontosan kilenckor - az AXN műsorán Brad Pitt lesz szerelmes, medvét öl erdőben és szívet tép ki az első világháborúban, nem is sejtve, hogy a Szenvedélyek viharában-t a Sandra Bullock főszerepelte 28 nap követi majd. A romantika áradását az Igazából szerelem tetőzi be csütörtökön, hiszen ennek a filmnek majdnem minden jelenete arról szól, hogy szerelem, de lesz még Rómeó + Júlia is Leonardo DiCaprióval, ez pedig, sportkifejezéssel élve: lesgól.

Úgy tűnik, hogy a szerelem még mindig divatos dolog, akkor is, ha az elvetemült kilencvenes években volt szerelmet vesszük. Örökkön éber figyelmünket azonban nem fojthatjuk kizárólag az elmúlt évtized románcaiba, még akkor sem, ha a műsorújságokat lapozgatva egyre fogynak a menekülési útvonalak.

Amikor vacsorázni kell

A horror érdemes műfaj, mert nem csak vérrel, gennyel meg félelemmel operálhat. A műfaj formanyelvi gazdagságára karácsonykor is találhatunk példát. Szentestén például végigizgulhatjuk majd, Bényi Ildikó kitartó vezetésével, a magyar televízió egyes csatornájának és a mások szórakozását nem feltétlenül tiszteletben tartó "önök" közös dúlását az Önök kérték című műsor formájában, mely minden hazai, mazochista tévés toplista első helyét ostromolta már a sokszor oly hosszúnak tűnő évek során. De még ennek a műsornak is komoly konkurenciával kell szembenéznie, mert az RTL klub, tovább bolondítva a savas korbács és a szöges istráng között választani nem tudó, szeretetéhes családokat, ekkorra időzítette a reinkarnációra kárhoztatott Kis Vuk katarzisát.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Fények az alagút végén

Tematikus filmek nélkül nincs ünnep. Billy Bob Thornton a Tapló Télapó-ban részletgazdag bunkósággal mesél karakterfejlődésről, pontosabban arról, hogyan történhet meg ez szűznemzés útján, a versenyvásárlás időszakában. Csütörtökön Werner Herzog Grizzlyman című dokumentumfilmje mesél majd Timothy Treadwellről, aki 13 éven keresztül élt egy alaszkai rezervátumban a medvék között, amíg az egyikük nem hagyta tovább. Pénteken, visszatérve kiindulópontunkhoz, a szerelemhez, Sofia Coppola Elveszett jelentés-ében tudhatjuk meg, hogyan is néz ki az, amikor két kultúrsokkolt amerikai egymásra talál Japánban. Bill Murray ebben a filmben még úgy is romantikusabb jelenség a Szerelem hullámhosszán Meg Ryanénél, hogy férfi, és kora az egyik legfőbb vonzereje.

Izgalmak kutyavárosban

Az egyik legizgalmasabb idei torzulás ezúttal a National Geographic szerdai/csütörtöki felhozatala. Este nyolc órától nézhetjük meg az első Kutyaváros című kutyás műsort. Ha pedig elkezdtük nézni, miért is hagynánk abba, reggel nyolcig folyamatosan Kutyaváros történéseit követhetjük, amit megszakít pár órányi Utcamajmok, de ez után, ha kitartóak és erősek vagyunk, további hatórányi, folyamatos Kutyaváros lehet a jutalmunk. Ez nettó 18 óra Kutyaváros-t jelent, aminek végignézésével hardcore kutyabarátok talán még a Fókusz szilveszteri adásába is bekerülhetnek.

Somogyi Péter