A Szex és New York kishúga

Vágólapra másolva!
Carrie Bradshaw-ék kvartettje óta nem volt akkora befolyással sorozat az amerikaiak ízlésvilágára és ruhatárára, mint a Magyarországon épp ma bemutatkozó Gossip Girl. A regénysorozat adaptációból nem csak azt tudhatjuk meg, hova jár egy gazdag, menő manhattani gimnazista bulizni, hogy veszti el a szüzességét, hanem azt is, hogy mindehhez hogyan kell öltözni.
Vágólapra másolva!

December 28-án mutatja be a Cool TV a magyarul Pletykafészek-re keresztelt sorozatot, mely már két éve az amerikai CW csatorna egyik zászlóshajója. Cecily von Ziegesar világsikerű tiniregény-sorozatából eredetileg filmet akartak forgatni, de végül a polcon végezte a projekt terve. Később a Fox szánt belőle sorozatot, míg végül a fiatalokat megcélzó CW csatorna vállalta be, hogy bemutatja, milyen azoknak a tiniknek az élete, akik Manhattan szupergazdag elitjébe születtek, ezüstkanállal a szájukban.

A sorozat eredetijének narrátora Kristen Bell (Veronica Mars, Hősök), a főbb szereplők Blake Lively, Penn Badgley, Chace Crawford, Ed Westwick, a tucatnyi sorozatban látott Leighton Meester. A sorozatot előbb Kanadában mutatták be, utána a CW vetítette az USA-ban 2007 őszétől. A második évadra 2008 márciusában bólintott rá a csatorna.

Az RTL Klub úgy gondolta, hogy a dúsgazdag New York-i gimnazisták világa túl messze áll a magyar tinik alighanem szürkébb életétől, nem fog elég nézőt hozni, ezért a Cool adja itthon a szériát. Bár anno a Dallas szereplőinek életére is ugyanez elmondható lett volna, nyilván megalapozott volt a döntésük. És bár tény, hogy valószínűleg nem a focimeccsek állandó nézői fognak átkapcsolni a Pletykafészek-re, azért jóval több, mint "tini, pia és szex New Yorkban".

A természetesen modellszépségű szereplők egy Upper Eastside-i magániskolába járnak, ami Cecily von Ziegesar alma materére, a Nightingale-Bamford iskolára hasonlít. Cecily elismeri, hogy bár az iskolatársak és a helyszín emlékekből íródott, az ő tinédzserévei korántsem voltak olyan fiúkkal, szexszel és partikkal telítettek, mint a sorozatbeli szereplőké.

A sorozatot főként azoknak ajánljuk, akik szeretik a tizenévesek drámáit, így a Szívek szállodájá-t, a Tuti gimi-t, a Smallville-t vagy épp a Narancsvidék-et - ez utóbbi alkotópárosa, Josh Schwartz és Stephanie Savage jegyzi a Gossip Girl-t. Aki szívesen néz szövevényes szerelmi sokszögeket, hamar rá fog kattanni. A sorozatot lehet szidni amiatt, hogy rossz példát mutat a fiataloknak, tény azonban, hogy a forgatókönyv nincs összecsapva, a karakterek nagy része szerethető, háromdimenziós.

Anya, olyat akarok!

Mégsem emiatt emelkedik ki a jelenleg futó sorozatok közül: a Szex és New York óta nem volt olyan sorozat, ami ennyire nagy hatással lett volna a divatra. Magazinok tucatjai mutatják be a szereplő lányok ruha- és táskakollekcióit, ékszereit. A 2009-es fodrász-katalógusok is a Gossip Girl-ös lányok frizuráit mintázzák. Az interneten sokkal több olyan oldalt találunk, ami a sorozat divatjával foglalkozik (Gossip Girl style), mint magával a történettel.

Számos amerikai áruház ruhaosztályájának dolgozói számoltak be arról újságíróknak, hogy a tizen-, huszonévesek a sorozat honlapjáról kinyomtatott vagy magazinból kivágott fotókkal mentek vásárolni, hogy nekik olyan címeres pulcsi, hajpánt, térdzokni, magas csizma, kockás miniszoknya vagy esetleg báli ruha kell, amit a sorozatban láttak.

cw

Még több fotó itt!

A sorozat ruháiért Eric Daman jelmeztervező felel, aki a divattervezők legkedvesebb barátja lett, hisz, ha egy kollekció egyik darabja szerepel a sorozatban, vagy az egyik szereplőt lefotózzák egy eseményen, garantáltan a tervező is ismertebbé válik, és napokon belül megnő a forgalom az üzleteiben is. Főleg, mivel a CW csatornánál gondoltak a termékek összekapcsolására is, és a CW honlapján az érdeklődők megtudhatják, ki tervezte az előző részekben látott darabokat, és linkek segítségével, pár kattintással akár meg is vásárolhatják azokat - persze, ha a pénztárcájuk engedi. Ezért is örülne sok amerikai szülő, ha csemetéje inkább valami természetfilmet nézne. Másrészt viszont a közismerten lezserül (rosszul) öltözött amerikaiakra ráfér egy kis továbbképzés.

Kapornaki Anikó