Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió a múlt héttől újra adja a Szívtipró gimi-t, a legelső epizódtól kezdve. Szerintünk a valaha készült egyik legjobb tinisorozatról van szó, amely többek között jól eltalált karakterei miatt vált népszerűvé - utánanéztünk hát, hogy mi történt a szereplőkkel az eltelt évtized alatt, hogyan boldogultak az "érettségi" után.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál széria szereplői igazi vagányok a szemünkben: nem elsősorban azért, mert szinte minden őrültségbe belemennek, hanem mert teljes nyíltsággal beszélnek olyan súlyos témákról, mint a homoszexualitás, a rasszizmus, az örökbefogadás vagy az alkoholizmus - ráadásul mindezt úgy teszik, hogy közben nem válnak szájbarágóssá vagy ne adj isten, demagóggá.

A fiatalok bátran állnak hozzá az élethez is, igaz, ez jórészt a környezetük miatt alakult így: miután a filmbeli középiskola, a Hartley High Sydney rosszhírű környékén található, és a kitörésre vajmi kevés az esély, a tanulók nagy része kénytelen már a gimi alatt is munkát vállalni. Korai felnőtté válásukhoz az is hozzájárul, hogy sokan közülük zűrös családból származnak.

Sok köztük a bevándorló is, így a Hartley High igazi multikulturális közegként működik. Sőt a tanulók állandóan cserélődnek, pár kivételtől eltekintve nemigen vannak jelen több évadon keresztül - ezért csak a legmarkánsabb szereplők utóéletét vizsgáljuk cikkünkben:

Alex Dimitriades - a sorozatban Nick Poulos: Nick a sorozat alapjául szolgáló film, a Szívtipró kölyök főhőse (ott még Nick Polides néven), aki az első évadban játszik központi szerepet, majd bokszolás közben meghal, miután a fejét éri egy ütés. Dimitriades a Szívtipró gimi-vel kezdett el színészkedni, majd pár helyi sorozat mellett olyan filmekben láthattuk, mint a Szellemhajó című tengeralatti horror vagy a Menekülő ember témáját újrázó Virtuális csapda. A viszonylag igénytelen szerepek után Dimitriades karrierje mostanában ívelhet újra felfelé, szerepet vállalt ugyanis az ausztrál Maffiózók-ként emlegetett Underbelly-ben, amely igen kedveltté vált a nézők körében.

Hallmark
Hallmark

Abi Tucker - a sorozatban Jodie Cooper: Abi Tuckert a Szívtipró gimi után több sorozatban is láthatták a magyar nézők, előbb a Titkos életünk-ben, majd a McLeod lányai utolsó két évadjában játszott. Emellett zenészi karrierjét építgeti: már a Szívtipró gimi-ben is énekelgetett (dalait pedig azóta is rendre felhasználják azokban a produkciókban, amikben feltűnik), nemrégiben pedig a második lemezét jelentette meg, One December Moon címmel. Újabban színházi darabokban, például a Vagina monológok egyik adaptációjában is szerepel. A színésznővel pár hónapja készítettünk egy interjút, amely itt olvasható.

Bathroom Floor Productions
Bathroom Floor Productions

Scott Major - a sorozatban Peter Rivers: a sorozat állandóan balhézó rosszfiúja, akinek azért a szíve is helyén van. A színészek közül az immár rövid hajú Major munkássága tűnik a legeredetibbnek: saját produkciós cége van (a Bathroom Floor Productions), mellyel filmeket, tévés produkciókat és színdarabokat is készít. Évekig Nagy-Britanniában élt, így a Fringe Fesztivál eredetijén, Edinburghban tűnt fel a Both Sides of the Bar című darabjával, amely "egy humoros mese szerelemről, irigységről, döntésekről és sörről". A Vagina monológok-ra válaszul Major színpadra vitte a The Fellatio Monologues-t, tavaly óta pedig szerepel az ausztrál Szomszédok-ban, vagyis a Neighbours-ben.

www.salvatorecoco.com.au
www.salvatorecoco.com.au

Salvatore Coco - a sorozatban Con Bordino: A legszembetűnőbb változás az "érettségi" óta, hogy - Majorhöz hasonlóan - Coco is megszabadult hosszú hajától. Színészi munkásságát tekintve, jó néhány ausztrál sorozatban, illetve tévéfilmben vendégszerepelt, de hazájában különféle fesztiválok, gálák ceremóniamestereként és jótékonysági estek házigazdájaként is igen népszerű. Van egy zenekara, az F. B. I. (Full Blood Italians, vagyis Ízig-vérig Olaszok), mellyel rendszeresen fellép esküvőkön és olasz vonatkozású rendezvényeken.

Callan Mulvey - a sorozatban Bogdan Drazic: Draz a Szívtipró gimi későbbi évadjaiban vált a férfi főszereplővé. Mulvey élete szomorú fordulatot vett 2003-ban: 100 km/órás sebességgel frontálisan ütközött autójával, és kis híján életét vesztette a karambolban. Arcát és állkapcsát több helyen titánium beültetéssel kellett pótolni, egyik szemére megvakult, és a bal lába is nehezen működik. Érthető módon ekkor eltűnt pár évre a nyilvánosság elől, de 2007-től egyre több szerepet vállal a megváltozott külsővel: vendégeskedett például a McLeod lányai-ban, és - akárcsak Dimitriadest - őt is láthatták a nézők az Underbelly-ben.

Lara Cox - a sorozatban Anita Scheppers: Anita Drazic barátnője volt, és Coxot is romantikus szálak fűzték Mulveyhoz. A színésznő a Szívtipró gimi után körülbelül húsz filmben és sorozatban játszott, utóbbiak közül olyanokban, mint Az elveszett világ vagy a H2O: Sellőmesék. Reklámszerepeket is szívesen vállal, a Lunestának például altatót reklámozott, valamint a WWF ausztráliai tagozata is forgatott vele egy meggyőző kisfilmet: