Tíz évet kapott a Maffiózók színésze

Vágólapra másolva!
Lillo Brancato tíz év börtönt kapott, bűnrészesnek bizonyult egy gyilkossággal végződő betöréses rablásban.
Vágólapra másolva!

A 32 éves színész, Lillo Brancato, akit az itthon is vetített Maffiózók nézői láthattak, tíz évet kénytelen fegyházban tölteni, mivel a New York-i bíróság döntése szerint másodfokon is bűnösnek bizonyult, részt vett egy betöréses rablásban, ahol társa lelőtt egy szolgálaton kívüli rendőrt.

Brancato - aki Matt Bevilaquát játszotta, a főképp olasz ősökkel rendelkező színészeket foglalkoztató drámai sorozatban, a második évadban, de játszott De Niróval is a Bronxi mesé-ben - azzal védekezett, hogy heroin hatása alatt állt, belső kényszerből cselekedett. A bírót nem hatotta meg az önmagát rendes állampolgárnak nevező Brancato védekezése, s mivel egy fiatal rendőr életét veszette az akcióban, nem volt elnéző a megtört színésszel.

Az eset még 2005-ben történt, ekkor a 28 éves Daniel Enchautegui a bronxi lakásához közel vizsgálta a betörés helyszínét, mikor lelőtte őt Steven Armento, a színész volt barátnőjének apja. Őt már októberben elítélték, életfogytiglant kapott.

true