Új sorozat a Gyilkos számok nyomozójától

Vágólapra másolva!
A Gyilkos számok Rob Morrow-ja egy különösen fiatal ügyvédnőről forgat sorozatot, igaz történet alapján.
Vágólapra másolva!

Rob Morrow-t a Miért éppen Alaszka? Fleischman dokijaként ismerhette meg a nagyközönség, majd egy kevésbé eredeti szerepben, a Gyilkos számok Don Eppes ügynökeként láthattuk a képernyőn. A színésznek saját produkciós cége is van: ez a Bits and Peaces Picture Company, melynek első dobása a Gubancos élet volt, egy Tourette-szindrómában szenvedő festőről.

Morrow most egy hasonlóan érdekes témába vágta a fejszéjét: sorozatot forgat Kathleen Holtzról, aki már 18 évesen elvégezte a jogi egyetemet, és azon nyomban ügyvédnek is állt - mindezt ráadásul Kaliforniában érte el, ahol állítólag kifejezetten kemény a jogi oktatás.

Az eset valóban megtörtént, Holtz 2007 novembere óta praktizál - lehetne tehát egy sikersztorit is kerekíteni ebből, de Morrow inkább egy félórás részekből álló vígjátéksorozatot képzelt el. A projektre az NBC is vevő volt, miután a komoly vonalat már letudta azzal, hogy megrendelte David E. Kelleytől a Legally Mad-et.

Morrow sorozata a Barely Legal címet viseli, a főszerepet pedig Hillary Duff fogja játszani, aki annak idején egy tévésorozattal, a Lizzy McGuire-rel futott be, de azóta inkább csak nagyfilmekben láthattuk. Arról egyelőre nincs hír, hogy maga Morrow is játszana-e a szériában, habár általában színészként is feltűnik cége produkcióiban.