Főszereplő távozna a Barátok köztből

Vágólapra másolva!
Fodor Zsóka legalább nyolc hónapos szünetet szeretne, de a produkció ezt sokallja. Mindenképp elmegy szabadságra, de nem tudni, mennyi időre.
Vágólapra másolva!

Fodor Zsóka az RTL Klub szappanoperájának alapcsapatába tartozik, ott volt a rajtnál, tíz évvel ezelőtt. A színésznő - aki így Magdi anyusként lett igazán közismert - két tucat filmben és száznál több darabban játszott, számos filmet szinkronizált a Barátok közt előtt, most pedig egy legalább nyolc hónapos szabadságot venne ki. Pihenni szeretne, külföldre utazna, angolt tanulna, és színházi szerepeket vállalna.

Mint az [origo] megtudta, a produkció minden további gond nélkül elengedné a színésznőt három hónapra, ez nagyjából annyi idő, amivel el lehet valahogy számolni a történetben. A bő fél év viszont nincs ínyére Kalamár Tamás producernek. Fodor Zsóka volt már távol három hónapot, édesanyja halála után, de nyolc hónap kihagyás radikálisan alakítaná át a történetet is. Döntés még nincs ügyében, akár végleg is kiírhatják a sztoriból a karaktert - aki viszont még hónapokig biztosan a képernyőn lesz, mert a forgatókönyv is előre meg van írva, és a forgatás is két hónapos fórban van a vetítéshez képest.