Heti Hetes: csak hatan voltak

Vágólapra másolva!
Kern András feledékenysége miatt a Heti Hetes-ben üresen maradt egy hely.
Vágólapra másolva!

Felvétel előtt pár perccel érkezett egy hívás a Vígszínházból: az Egy csók és más semmi című darab szereplőjét hiányolták Eszenyi Enikő mellől. Kernnek fél órája maradt arra, hogy a Campona mellől átérjen a belvárosi színházba, ami a péntek esti dugóban nem lehetett kis kihívás. A darabban dr. Sáfrányt alakító színésznek ráadásul még sminkelnie is kellett előzgetés közben, s ez ugyancsak nehezíthette a feladat megoldását - írja a Blikk.

A műsort ennek megfelelően csökkentett létszámmal vette fel az RTL Klub. A tegnapi Heti Hetes-t 450 ezren nézték a kereskedelmi célcsoportból, az épp tévéző, ötven alatti felnőttek 32 százaléka követte. A teljes lakosságnál 1,15 milliós nézettséggel ment a műsor, ezzel simán verte a Felejtés bére című filmet a TV2-n.

A lap alján, jobb oldalon szavazzon a hetekről!