Vágólapra másolva!
Immár a Cartoon Networkön és az RTL Klubon is látható párhuzamosan a Star Wars: A klónok háborúja animációs sorozat, mely előbbi csatornán nézettségi rekordot döntött. Természetesen nem pótolhat egy élőszereplős folytatást, de látszik, hogy van benne munka és kreativitás. A napokban már megrendelték a második évadot is, ősztől új részekkel folytatódik az űrcsata, mi pedig három szakértőt is kérdeztünk.
Vágólapra másolva!

Február 13-tól minden péntek este a Csillagok háborúja univerzumának hívei, kortól függetlenül egy gyerektévére kénytelenek kapcsolni, mert a Cartoon Networkre érkezett a Star Wars: Klónok háborúja, méghozzá nem a 2003-as, hanem a lényegesen látványosabb 2008-as sorozat. Az animációs film az RTL Klubon is látható, vasárnap reggelenként. Jedi-témában nem lehet elég óvatos az ember, így kőkemény rajongókkal is konzultátunk.

Beba-1, a magyar Star Wars-hívek és a starwars.hu-t szerkesztők egyike szerint az ember zsigerből gyanakvó egy SW-rajzfilmsorozattal szemben, dacára, hogy a műfaj szinte az ősidőktől összefonódik a saga világával. "Nota bene, voltak is bőven rossz tapasztalatok. Ehhez képest a kétezres évek újabb animációs kísérletei egyértelműen a színvonalas próbálkozások közé tartoznak, noha a Genndy Tartakovsky-féle - mellette szólt, hogy már ismertem és szerettem a Samurai Jack nyomán - első CW-szériát is az első megtekintés után, még kétszer meg kellett nézni (feliratosan és szinkronosan is), hogy tényleg el tudjam fogadni, sőt, élvezni. Ez a mostani sorozattal még nem történt meg. Technikailag mértékadó, s amúgy sincs semmi, amibe beleköthetnék az eddig látott tucatnyi epizód láttán, mégis, nem tudott igazán megérinteni. De várjuk ki a végét! Hozzáteszem, a bevezető mozifilm tavaly nyáron, mivel kellő óvatossággal ültem be rá, önmagában nem okozott csalódást, sőt, kellemes meglepetésként, egész jó kis SW-élményt adott" - válaszolta az [origo] kérdésére.

Képek itt - videók itt

Atlas, aki a starwars.hu szerkesztője, úgy látja, hogy helyére került A klónok háborúja. "Azt követően, hogy a bevezetőnek szánt moziváltozat gyengén teljesített a pénztáraknál, s nemcsak a kritikusokat, hanem a rajongókat is megosztotta, kételyekkel telve ültem le a tévé elé. Szerencsére kellemesen csalódtam: a bő 20 perces epizódok remekül használják ki a televízió nyújtotta lehetőségeket. Bár - ahogy minden más sorozatnál - vannak kevésbé jól sikerült részek, az összbenyomás mégis kifejezetten pozitív: az egyedi látványvilág; a klónháború érzékletes, sok esetben rideg ábrázolása; a közismert és névtelen hősök bemutatásának remek elegye; valamint Kevin Kiner zenéje mind-mind új színt hoz a Lucas-univerzumba. Ha másért nem, már csak ezek miatt is érdemes hétről-hétre leülni a tévékészülékek elé" - vélte.

Képek itt - videók itt

Az [origo] még egy igaz rajongót is megkérdezett a sorozatról, olyat, aki jóformán az összes, SW-univerzumhoz köthető angol és magyar nyelvű könyvet olvasta (ilyenből rengeteg van). Mobius csalódott az animációs mozifilmben, a sorozatot jó ötletnek tartja, szereti, különösen kiemelkedőnek tartja a Cartoon Networkön látható sorozatokhoz képest - két kisiskolás fia lévén, ezeket is ismeri. "Ez nagyságrendileg jobb, mint a korábbi, tévére készült rajzfilm, relatíve igényes képmegoldással, számítógépes grafikával. Nagyon figyelnek a készítők, hogy olyan feltűnő logikai bakik ne legyenek, mint például a Hegylakó-szériában voltak" - vélte. Bár sokan szeretik jobban az "eredeti" trilógiát, Han Solóval és Leia hercegnővel, SW-rajongó szakértőnk szerint azért nem lehetett betenni a sorozatot mondjuk a Jedi visszatér környékére, mert arról az időszakról írtak vagy száz könyvet, van regény minden mellékszereplőről, novella mindenkiről, aki 10 másodpercre is feltűnt (mondjuk a Történetek Jabba palotájából című kötetben), tehát ott sokkal alaposabban kidolgozott háttérrel találkozunk, mint a mostani idősávban.

A starwars.hu oldalain különben közvélemény-kutatást is tartottak arról, ki milyen formában követi az animációs sorozatot. Kiderült, hogy a hazai fanatikusok közel fele, 47 százaléka az internetről tölti le az epizódokat, és csak bő ötöde, 22 százaléka várja meg a hazai tévékben vetített, szinkronizált részeket. 17 százalékot egyáltalán nem érdekli a sorozat, a többiek pedig más formában (például a starwars.com-on) jutnak hozzá a rajzolt jedikhez.