Nika György Az Este műsorvezetője

Vágólapra másolva!
Az Este szerkesztő-műsorvezetőjeként folytatja munkáját március közepétől Nika György.
Vágólapra másolva!

Március közepétől veszi át Az Este műsorvezetői feladatait Nika György, miután Krizsó Szilvia, a hírháttérműsor korábbi vezetője a vasárnapi A szólás szabadságá-ban folytatja munkáját. Az MTV brüsszeli tudósítója a hétköznap esténként látható hírháttérműsort Mészáros Antóniával váltásban fogja vezetni.

Nika György két éve, 2007 márciusa óta tájékoztatja az MTV nézőit az Európai Unió központjából. A kilencvenes években sokáig szerkesztette és vezette a Magyar Televízió Híradó-ját, ahova ötéves kitérő után, 2004-ben tért vissza. Két éve az akkor hazatérő D. Tóth Krisztát váltotta a brüsszeli tudósítói poszton, utódját belső pályázat alapján választja ki az MTV.