Celebekkel tér vissza A Széf

Vágólapra másolva!
Március 2-tól újra láthatjuk az RTL Klubon A Széf-et, ahol ezúttal médiaszemélyiségek mérik össze tudásukat.
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben volt már A Széf-nek egy különkiadása, amely celebeket mérettetett meg: akkor többek között Horváth Éva is feltűnt az adásban az édesanyjával, akivel 15 millió forintot buktak Stohl András és párja ellenében.

A vetélkedő új szezonja szintén hírességekkel indul, egy héten keresztül ismert emberek mérik össze a tudásukat. A hétfői nyitó adásban négy Nagy, vagyis a Leóként ismert Nagy Zsolt és testvére, valamint Nagy Feró és fia versengenek a széfekben rejlő milliókért.

Kedden Koós Réka és párja mérkőzik meg a Rippel fivérekkel, majd Badár Sándor a fia segítségével küzd meg a fitnesszházaspárral, Schobert Norberttel és Rubint Rékával. Csütörtökön Cooky megy szembe Balzsay Károllyal (mindketten párjukat viszik magukkal), a heti utolsó adásban pedig apa-lánya verseny lesz, hisz Hajas Lászlót és Benkő Dánielt is a lánya segíti majd.

A Széf-et amúgy a Big Brother-ért is felelős Endemol találta ki, és persze nemzetközi piacra szánta, ami csak félig-meddig valósult meg: a műsor ugyan hosszabb-rövidebb ideig futott Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Németországban és Izraelben is, de messze nálunk lett a legsikeresebb, a többi helyen nem váltott ki túl nagy érdeklődést.