Megbukott a Terminator-sorozat, eltűnik a képernyőről

Vágólapra másolva!
Ma már nem találkozhat a néző a Terminator: Sarah Connor krónikái című sorozattal, mert az RTL szemrebbenés nélkül levette a programról az egyre gyengébb számokat hozó robotokat és ellenük küzdő embereket.
Vágólapra másolva!

Kegyetlen is tud lenni egy-egy kereskedelmi tévé a kitartó nézőivel, főképp akkor, amikor gyenge nézettségi számokra hivatkozva hirtelen lekapja a műsorrendről azt a sorozatot, melyet az adott tévéző preferált. A Terminator-mozifilmek alapján készült - amúgy igényes és viszonylag fordulatos - tévésorozat egyre hervasztóbb számokat szállított, még a producer Andy Vajna reklámszövege sem segített, és a múlt héten már a Született feleségek ismétlésétől is kikapott.

A sci-fi hívei azonban nem először szembesülnek azzal, hogy a műfaj itthon nem él meg a kilences sávban, sokkal jobb közönségarányt, de valószínűleg kevesebb nézőt tudna hozni hétvégén délután vagy hétköznap este 11 után.

Az [origo] kérdésére az RTL-nél elmondták, hogy nem a megcsappant számú rajongótáborral szándékoznak kitolni, és ígéretet tett a csatorna arra, hogy valamilyen más műsorsávban leadja az első évadot. Mellesleg az amerikai nézettségi adatok sem bíztatóak, a tervezettnél hamarabb érhet véget a gép és az ember küzdelme.