Lengyelekkel barátkozik a Duna TV

Vágólapra másolva!
Március 23-án ünnepli a magyar-lengyel barátság napját a Duna Televízió, ennek megfelelően alakul a műsorkínálat.
Vágólapra másolva!

A lengyel filmművészet remekeiből (Kieslowski, Wajda vagy akár Polanski alkotásaiból) ezúttal nem kapunk ízelítőt, pedig a Duna TV tavalyi kezdeményezésén ezek játszották a főszerepet.

Idén ehelyett dokumentumfilmeket és portréfilmeket vetít a csatorna, melyekkel Magyarország és Lengyelország évezredes kapcsolatát mutatja be. Ennek első darabja a 9.35-kor induló Vannak vidékek, mely arról próbál beszámolni, hogy mi is tette a két népet egymás barátjává.

14.10-től az 1848-49-es szabadságharc egy kevéssé ismert szeletét villantja fel A szabadságharc lengyel légiója. Mint a címből is kiderül, annak idején lengyelek is harcoltak a magyar ügyért, de a témában alig jelent meg más publikáció, mint a mozgalom szervezőjének, Józef Wysockinak az emlékirata.

Ezután egy portréfilmet láthatunk Gömöri Györgyről, aki magyar-lengyel szakos egyetemistaként vezette a bölcsészhallgatókat 1956-ban, de aztán távozni kényszerült az országból. Az 1956-os eseményeket Mészáros Márta 23.40-kor kezdődő A három dátum: 1939, 1956, 1980 című filmje is feleleveníti, melyben többek között Göncz Árpád és Rajk László is megszólal.