Kinyírták Brooke Shields sorozatát

Vágólapra másolva!
A Rúzs és New York nem kap újabb évadot, így nem lesz a Szex és New York méltó utódja sem.
Vágólapra másolva!

Az itthon a TV2-n látható Rúzs és New York (Lipstick Jungle) nem kap újabb évadra megrendelést. Már az első, rövid évad is halovány számokat szállított, a helyzet később sem javult, így várható volt, hogy az NBC nem kegyelmez meg újra. A stábnak egy hete szóltak, hogy vége, a sajtóval a napokban közölték a hírt.

Brooke Shields az Access Hollywoodnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy szomorú a hír miatt, ugyanakkor ragyogó kalandmak élte meg, a "csajok pedig hihetetlenek voltak". Annak külön örült, hogy New Yorkban forgathatott, és sajnálja, ha nem lesz több közös munka.

A sorozat nagy reményekkel indult az USA-ban, és valamiféle rokona lett volna a Szex és New York-nak (mely itthon az HBO-nak és a Viasatnak szállította a hűséges női nézőket). A testvéri viszony nem véletlen, a Lipstick Jungle-nak Candace Bushnell regénye adja az alapot, nélküle pedig nem született volna meg a sok millió nőnek szórakozást nyújtó HBO-s sorozat sem. A történet három főszereplője szintén New Yorkban tevékenykedik, szintén nő, de nem kispénzű pedagógus: a sztoriban egyikük ötödik, a másik 12., a harmadik pedig 17. helyezett a The New York Post "legbefolyásosabb nőinek" ötvenes listáján.