Ecopolyhoz hasonló reality indul

Vágólapra másolva!
A Survivor producere, Mark Burnett ezúttal kicsit komolyabbra vált, üzleti realityt indít az ABC-n.
Vágólapra másolva!

Nem teljesen saját ötlettel rukkolt elő Mark Burnett (aki a Survivor mellett például az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? eredetijéért is felelt), de a következő tévés évadban így is a képernyőre kerülhet új realityje, a Shark Tank. A műsor alapja a BBC Dragon's Den című produkciója, melyhez hasonlót itthon is láthattunk már az RTL Klubon, Ecopoly címmel.

Talán még emlékeznek a nézők, ide friss ötletekkel jelentkezhettek vállalkozók, hogy tervük megvalósításához szponzorokat szerezzenek - a pénzemberek között volt például Erdélyi "Superman" Zsolt és Villám Géza (polgári nevén Szabó Gál András) is. Burnett hasonló társaságot trombitált össze az Egyesült Államokban, melynek tagjai között ismert feltaláló éppúgy van, mint olyan, aki internetes biztonsági rendszerekből vagy épp sportszerekből szedte meg magát.

A pénzes zsűri aztán dönthet, áldoz-e az induló vállalkozásokra: hogy legfeljebb mennyit, azt egyelőre nem lehet tudni, a készítők azt ígérik, hogy a brit eredetihez képest jóval nagyobb összeget. (A magyar verzióban maximum húszmillió forintot vihetett haza egy versenyző.) Eredetileg a műsor egyszerű, díszlettelen formátumát is felturbózták volna, hatalmas előadóteremben tartva a prezentációkat, de aztán rájöttek, hogy így épp a reality varázsa, a személyes dráma vész el.