Senkinek nem kell a Jóbarát

Vágólapra másolva!
Úgy tűnt, hogy Matthew Perry új komédiában tűnhet fel ősztől, de egyelőre nem talált vevőt a sorozatra.
Vágólapra másolva!

A Jóbarátok sikersztorijának lezárása óta a szereplők különféle módon próbálkoznak a tévés szakmában és a hollywoodi filmiparban: Courteney Cox például egy Dirt - a hetilap című sorozatban alakította egy szenzációkra, mocskos titkokra vadászó bulvárlap kíméletlen főszerkesztőnőjét (nem is rosszul), a Jóbarátok Phoebe-je, vagyis Lisa Kudrow pedig a neten látható Web Therapy főszereplője.

Mint korábban megírtuk, Matthew Perry egy vígjátéksorozatban vállalt szerepet, csakhogy ezúttal az ötletgazda is ő maga volt. A The End of Steve címet kapott szériában a színész egy laza tévést játszik, aki egy délutáni talkshow-t vezet - a valóságban azonban korántsem olyan jópofa, inkább egoista, cinikus, nehezen elviselhető.

Erre a pilotra mondott nemet a napokban a Showtime (a csatorna, ahol bemutatták volna ősszel), így a gyártásban segédkező, amúgy a Ments meg! 52 epizódjánál is ügyködő Peter Tolan persze csalódottan vette tudomásul, hogy nem lát fantáziát a tervben a megrendelő. Ő közölte a lapokkal, hogy aggodalomra nincs ok, mert az HBO-val is tárgyalnak - ugyanakkor az ew.com érdeklődésére ott azt válaszolták, hogy a tárgyalásról ők nem tudnak.