Kritikus állapotban Charlie egyik angyala

Vágólapra másolva!
Farrah Fawcett újra kórházban: múlt csütörtök óta egy Los Angeles-i klinikán kezelik. A lapok szerint állapota kritikus, férje a csodában hisz.
Vágólapra másolva!

A People magazin értesülései szerint pár napja újfent kórházban van a 62 éves Farrah Fawcett, bár a színésznő szóvivője nem kommentálta az értesülést. 2006 szeptemberében diagnosztizáltak nála végbélrákot, majd négy hónappal és számos kezeléssel később gyógyultnak találták. 2007 májusában újabb kórházi látogatások következtek, most pedig arról írnak a lapok, hogy nincs tudatánál, állapota kritikus, férje pedig azt nyilatkozta, hogy Farrah nagy harcos, de most a csodában kell bízni.

A színésznő a magyar nézőknek a klasszikus Charlie angyalai sorozatból lehet ismerős, 1976-ban került a képernyőre. Jaclyn Smith ugyan 113 részben játszott, Fawcett csak 29 epizódban volt látható, de autószerelő-műhelyek falán gyakrabban volt utóbbi posztere.

A családban van gond, hiszen ezzel párhuzamos hír, hogy Ryan O'Neil színésszel közös 24 éves Redmond fiát letartóztatta a Los Angeles-i rendőrség, heroin birtoklása miatt. Ő már bukott le droggal múlt szeptemberben, pár hónappal később pedig apjánál is találtak kábítószert.