Vágólapra másolva!
A Minimax egyik kedvelt rajzfilmjének főhőse hatvan lett, könyvvel ünneplik.
Vágólapra másolva!

Hatvan évvel ezelőtt született Noddy, ki sok magyar kisgyerek kedvence is, hiszen a sorozat az erőszakmentes Minimaxon látható. 1963 óta nem jelent meg új könyv kalandjairól, így a szerző, Enid Blyton unokája, Sophie Smallwood vállalta a feladatot, hogy új kötettel köszöntse a figurát. A könyvbe ugyanannak a Robert Tyndallnak az illusztrációi kerülnek, aki 1953 és 1963 közt rajzolta a karaktereket (eredetileg Van der Beek vetette papírra őket). Blyton 400 millió könyvet adott el világszerte Noddy kalandjaival, csak Franciaországban évi 600 ezret adtak el belőlük, ezzel pedig, a BBC szerint Blyton a hatodik legolvasottabb szerző.

A gyereket inkább a tévéből ismerik a szereplőket. A Noddy kalandjai Játékvárosban például 1992 és 1994 közt került képernyőre először, de a Noddy kalandjai, az első széria, 1955-ben startolt. Az animációs sorozat jelenleg is új részekkel bővül.