Szökés: bezárul minden börtönkapu

Vágólapra másolva!
A szökés hosszabb szünet után pénteken indult újra a Foxon, hogy aztán pár hét múlva végleg elbúcsúzzon a képernyőtől. A sorozat negyedik évaddal történő lezárásáról a producer, Matt Olmstead mesélt az iFMagazine.com-nak.
Vágólapra másolva!

A negyedik évaddal hamarosan véget ér A szökés: a készítők szerint ennyi volt a történetben, és ezzel bizonyára a nézők nagy része is egyetért. A sorozat producere, Matt Olmstead korábban úgy nyilatkozott az Entertainment Weeklynek, nem akarják, hogy "a sorozat önmaga paródiájába csapjon át", ezért inkább időben befejezik. Az utolsó részeket április 17-től adja a Fox: a pénteki, kétórás nyitány után májusig jön még pár, majd a tervek szerint egy levezető filmmel búcsúzik a sorozat.

"Valahol mindannyian tudtuk, hogy ez az évad lesz az utolsó" - meséli Olmstead az iFMagazine-nak, így nem meglepő, hogy a szezon elejétől ennek megfelelően kanyarították a történetet: belepakolták minden ötletüket, nem maradt semmi, amit egy esetleges ötödik szezonra toltak volna. Az alapsztorit tekintve, A szökés-t tulajdonképpen már az első évad végén be lehetett volna fejezni, de az új helyszínek és az új szereplők még egy ideig fenntartották az izgalmat - az alkotók a második-harmadik szezon idején kezdték el mondogatni, hogy nem tudják (és nem is akarják) tíz évadon keresztül húzni a történetet.

Meglepetések persze a sorozat végére is maradtak: Olmstead elmondása szerint a következő epizódokban fontos szerepet fog játszani Michael és Lincoln anyja, így a testvérpár hátteréről, identitásáról még sok minden kiderül. Számíthatunk ezenkívül egy régebbi szereplő visszatérésére (aki egy nagy titkot lelpez le), valamint arra, hogy valaki a főbb karakterek közül meg fog halni - ez utóbbira, vagyis a "gyilkosságra" kifejezetten a Fox csatorna kérte az alkotókat, akik készséggel végrehajtották a kívánt tettet.

Amúgy a maguk feje után mentek, és a legtöbb ötletüket a producerek is elfogadták, Olmstead így az egész stáb nevében hálás azért, hogy úgy nyírhatták ki a sorozatukat, ahogyan elképzelték. A lezárást két extra epizóddal adják meg, amik viszont valószínűleg nem kerülnek már a tévébe, a tervek szerint DVD-n és Blu-rayen fognak megjelenni júliusban. A sorozat azonban a Prison Break - The Final Break című film nélkül is kerek lesz, a DVD-kiadás inkább csak betömi a réseket, vagyis megválaszolja azokat a kérdéseket, amik a négy évad során nyitva maradtak.

Forrás: [origo]

Korábban szó volt A szökés női spin-offjáról, a Cherry Hill-ről is, amiből azonban már végképp nem lesz semmi. Az alkotók a harmadik évadban vezettek volna be egy női karaktert, akinek a történetét tovább vitték volna egy külön sorozatban: sokáig nem találtak azonban megfelelő színésznőt a szerepre, aztán pedig az írósztrájk miatt csúszott a megvalósítás, végül teljesen lemondtak róla.