11,1 milliót fizethet a TV2 a részeg Nagy Feró miatt

Vágólapra másolva!
A Hal a tortán már véget ért, de az ORTT csak most nyújtja be a számlát.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület a Hal a tortán megfelelő részeinek vizsgálata után kétszer 5,5 millió, pontosan 11 115 312 forint megfizetésére kötelezi a TV2-t. A 2008. augusztus 29-én és december 2-án sugárzott főzőshow okozott gondot. Volt probléma abból, hogy egyszer egy szinte meztelen női testen tálalták a vacsorát, Nagy Feró ittas és módfelett trágár ordibálása sem tetszett néhány panaszosnak, Regina Ice pornószínésznőt pedig a vacsoravendégek alázták meg többször, semmibe vették az emberi jogait - írja a Blikk.

"TV2-nek 30 napon belül joga van bírósági felülvizsgálatot kezdeményeznie, a csatorna élt ezzel a lehetőséggel" - nyilatkozta a lapnak a csatorna szóvivője, Magyar Rita.