Vágólapra másolva!
Elhunyt Wayne Allwine, aki több mint harminc éven át adta Miki egér hangját.
Vágólapra másolva!

62 éves korában, egy Los Angeles-i kórházban, cukorbetegségből származó komplikációk következtében elhunyt Wayne Allwine, aki 1976-ban kezdte szinkronizálni Miki egér hangját, és annyira bevált a Walt Disneynél, hogy bő harminc évig ő volt a kisegér a gyerekek milliói által kedvelt rajzfilmben. Az első hangot maga Walt Disney kölcsönözte, Allwine a harmadik volt a sorban, a második pedig Jimmy MacDonald: többen nem is szinkronizálták, ami nagy szó, hiszen a figura 1928 óta létezik.

A hírt felesége, a Minnie-nek is hangot adó Russi Taylor közölte a sajtóval. "Wayne volt az én hősöm. Ő tényleg nagyon szerette Miki egeret, és büszke volt rá, hogy 32 évig az ő hangján szólalt meg" - mondta Taylor, aki 1986-tól dolgozott vele.

Allwine, aki Emmy-díjat is nyert, 1947-ben született. Fiatalon számos együttesben zenélt, majd a hangeffektek felé fordult, több tévés és mozis produkcióban dolgozott. Négy gyereke, egy unkája van.