Egy fordulatos sci-fi lehet az ősz nagy dobása

A 2009-2010-es tévés idényre várt új sorozatok közt kiemelt figyelmet kapnak a remake-ek, melyek olyan régi sikersorozatokra alapoznak, mint a Melrose Place vagy a nyolcvanas évek kultikussá vált sci-fi sorozata, a "V". Utóbbiban hatalmas űrhajók jelennek meg az égbolton, s mikor emberek millió épp összeomlanának, megtörténik a kapcsolatfelvétel, s kiderül, kedves látogatók jöttek az űrből. Idővel persze kiderülnek sunyi titkok - de különben nem is lenne konfliktus.

A "V" számos országban népszerű sci-fi volt a nyolcvanas években: 1983 májusában az NBC levetített két, egymásra épülő űrinváziós tévéfilmet, amit azóta "eredeti miniszériának" neveznek - a siker pedig előrevetítette a folytatást, a félős műfajokért (thriller, horror) rajongó nézők pedig imádták nézni az emberiség hősies harcát a Földre érkezett, gonosz lényekkel. Nem sokkal később képernyőn volt már a háromrészes V: The Final Battle, majd 1984 és 1985 közt 19 darab, egyenként kereskedelmi egyórás epizódot láthattak az amerikaiak és a sorozatot megvásárlók.

Miközben mi Pirx kapitányt, Orion űrhajót és Alfa holdbázist néztünk, sok helyen nagyobb volt a választék, sok mai harmincas-negyvenes tévéző emlékszik gyerekkora alapvető sci-fijére - ennek megfelelően a több tucatnyi új sorozat közül a "V" körül van az egyik legnagyobb felhajtás. A sorozat nagyon leegyszerűsítve kissé olyan, mintha A függetlenség napja lenne feldarabolva - persze más karakterekkel, képekkel. A sztori magva mégis ugyanaz: a széthúzó emberiség összefog, és jól seggbe rúgja a planétája után sóvárgó jöttmentet.

A miniszéria első része egy igen látványos és hosszú akciójelenettel kezdődik, mely akár még 2009-ben is megállja a helyét: a salvadori polgárháborúban vagyunk, helikopterek cikáznak fel-alá, dzsipek rohannak, robbanások, ropogó géppuskák zaja hallatszik, lángoszlop tör az égbe. A kamerával mindent dokumentáló főszereplő, Mike Donovan életét köszönheti annak, hogy feltűnik egy gigászi űrhajó (a helikopter sietve el), de rövidre rá már minden híradó tele van a képekkel: rémülten rohanó tömeg Washingtonban, lenyűgözve bámuló, dermedt lakosság a kertvárosban, hatalmas, némán lebegő ufó a párizsi Eiffel-torony fölött, New Yorknál, a Szabadság-szobor mögött, az esti Jeruzsálemet betakarva.

Ragyogó vágóképeket látunk, mint egy homokkőzetben megbúvó, régi, emberi koponya, mögötte a lassan közelítő óriási űrcirkáló, de egyáltalán, a képi megvalósításból látszik, hogy rendes összeget költöttek a sorozatra. Egy hasonló színvonalú pilot idei árakon aligha kihozható tízmillió dollár alatt, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a Lost "nulladik része" is 12 millió dollárt kóstált 2005-ben.

A "V" viszont nem titkolózik sokat, toronyház tetejére leszálló kisebb űrhajóból kibújó űrlény jóindulatú, mosolygós, derék bácsinak tűnik, mintha a szomszéd lenne, piros melegítőben, kocogás előtt. Svédül szólítja a svéd ENSZ-főtitkárt, majd egy gép segítségével angolul kommunikál. A gyerekek csalódottan látják, hogy nem a kedvesen ronda ET, a felnőttek egy része le van nyűgözve, okosabb része pedig menten gyanakszik. A napszemüveges, ősz apóka elmondja, hogy nyolc fényév távolságból érkeztek, és az emberiség az első civilizáció, mellyel kapcsolatban lépnek. Technológiai segítséget, új módszereket ígérnek egy kis segítségért, vízért, ásványokért cserébe - és nem győzik hangsúlyozni, hogy békében jöttek, és úgy is mennek majd el.

Rendesen elkészített első rész ez tehát, melybe még humor, pár utalás is belefér: a Csillagok háborúja zenéjét játssza a zenekar, sok fúvóssal a "Welcome visitors"-felirat alatt. Kedvesen mosolyognak, barátságosak, látszólag, de kezük tapintása hideg, furcsa, a kisállatok, mint a papagájok szinte megőrülnek, ha a jövevények közelükbe mennek, a látogatók pedig udvariasan visszautasítják a felkínált ínyencségeket. Miközben akad tinilány, ki menthetetlenül belezúg egy jóképű, szőkésbarna látogatóba, bizonyos Brianbe, akad olyan rasszista melós, ki a gyártelepen segítség helyett beszól ("stupid alien") a szemlátomást eltévedt űrlénynek. Kissé furcsa, hogy a földönkívüliek olyan neveket viselnek, mint John vagy Diana, de ezt azért választották, hogy flottul menjen a kommunikáció.

Ilyen lesz az új sorozat

Megy az flottul, románc szövődik itt-ott, de elkerülhetetlen, hogy minden elromoljon. Jönnek is az első riasztó előjelek, baljós jelenetek, ráadásul a kamerás ember fellóg egy transzferre, amivel hamar egy vezérűrhajón találja magát, s meglesi, amint egy tiszt bekap egy élő fehéregeret, az említett Diana - ki amúgy vonzó nő - egy nagyobb, de szintén élő tengerimalacot tol be, s nyel le egészében. Innentől kezdve az "olyanok vagyunk, mint ti"-szlogen már annyira sem hiteles, mint a politikában.