Az azonos neműek házasságáért lobbizik a New York-i törvényhozóknál Cynthia Nixon, a Szex és New York leszbikus színésznője.
A magát mindörökké New York-inak valló sztár megerősítette, hogy szeretne összeházasodni partnerével, Christine Marinonival, akivel hat együtt töltött év után két hete jegyezte el magát. Gyémánt eljegyzési gyűrűjével büszkélkedve kedden azt is elmondta Alabanyban, hogy jövő nyáron tartanák az esküvőt, reményei szerint már New Yorkban.
Az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló törvénytervezetet David Paterson, New York állam kormányzója is támogatja. A szenátus demokrata többségét vezető Malcolm Smith szenátor most azon munkálkodik, hogy elegendő szavazat gyűljön össze elfogadásához. Nixon féltucatnyi törvényhozóval történt találkozója után kijelentette, hogy bizakodó.
A 43 esztendős színésznőnek két gyermeke van Danny Mozes fényképésztől, akivel korábban élt együtt.
(MTI)
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.