Nem húzta sokáig Tilla és az Ötödikes

Vágólapra másolva!
Már le is veszi a műsorról a TV2 az Okosabb vagy, mint egy 5.-es? ismétlését.
Vágólapra másolva!

Az Okosabb vagy, mint egy 5.-es? korábban, 2007 őszén már futott a TV2-n, akkor nem hozott megbízható számokat, így hamar le is került a műsorról, hiába bízták a gyerekekkel felálló vetélkedőt a Megasztár-sorozatokban bizonyító Till Attilára. A nyári műsorrend egyben spórolást is jelent a tévéknél, előkerülnek az ismétlések, így ez az egyszer már megbukott műsor is megtisztelő sávba került, este nyolcra - de a nézettség most sem szárnyalt, így a csatorna is cserére kényszerül.

Szerdától már Az elveszett ereklyék fosztogatói (a képen Tia Carrere) kerül a képernyőre, nyolcas kezdéssel. Az első rész címe Buddha edénye, és nem árulunk el nagy titkot: ez a sorozat is volt már magyar képernyőkön, nem is egyszer. Az USA-ban 1999-ben mutatták be, Magyarországon egy évvel később, három évad forgott belőle. Bővebben itt.