Vágólapra másolva!
A tévében mindig láthatunk fürdőruhás lányokat, attól függetlenül, hogy kinn esik-e vagy kánikula van. Akad bőven néznivaló, hisz viszonylag sok olyan sorozat van, amely tengerparton játszódik, és csupa lenge öltözékű nőt szerepeltet. Az itt feltűnő legjobb csajokból válogattunk, természetesen igen szubjektív módon.
Vágólapra másolva!

A Baywatch női

Egy efféle válogatás esetében nem lehet elmenni a Baywatch mellett, amelynek szinte védjegyévé váltak a fürdőruhás lányokról készült lassított felvételek - amik valószínűleg nemcsak Joey-t és Chandlert hozták össze a Jóbarátok-ban, de számos, a sorozat idején felnőtt fiúnak jelentenek közös élményanyagot.

A lányok közül Pamela Andersonról lehet a legtöbbet hallani, aki tulajdonképpen ezzel a sorozattal nőtte ki magát a kor szexszimbólumává, hétszer is szerepelt a Playboy címlapján. A stábból többen is levetkőztek a magazinnak, szinte csak a Caroline-t játszó Yasmine Bleeth tartotta magát: annak ellenére sem mutatkozott pucéron, hogy a Playboy végül már 750 ezer dollárt ajánlott neki.

Forrás: [origo]

Erika Eleniak és Pamela Anderson - Képek itt

A Baywatch-ból kellemes emlék még Erika Eleniak, akinek Shauni volt az első komolyabb szerepe, később sajnos olyan borzalmakhoz adta a nevét (és a testét), mint az Úszó erőd és még egy tucat Z kategóriás akciófilm, amelynek a címében feltétlenül benne van a "halálos" szó.

Forrás: [origo]

Yasmine Bleeth és Carmen Electra - képek itt

Hasonló karriert futott be a Horrorra akadva későbbi sztárja, Carmen Electra (a Baywatch-ban Lani) is, akit szintén láthattunk vagy öt Playboy-borítón, pár éve pedig azzal borzolta fel a kedélyeket, hogy Howard Stern élő rádióműsorában tesztelt egy vibrátort. (A játékszer teljesítményét amúgy ekképp summázta: "Életem legjobb útja volt.")

A Baywatch intrója:


-------------------------------------------

A Narancsvidék lányai

A Baywatch-hoz hasonlóan Kaliforniában, közelebbről Newport Beachen játszódik a Narancsvidék, amely igazi óceáni hangulatot tükröz, hatalmas hullámokkal, szörfösökkel, nagy parti mulatságokkal. Az alaptörténet szerint egy zűrös életű és hányatott sorsú tinédzser, Ryan egy jómódú családhoz költözik Newport Beachre, és próbál beilleszkedni a gazdagok világába.

Forrás: [origo]

Mischa Barton és Rachel Bilson

Itt vet szemet Marissára, akivel szintén elég sok baj van: sűrűn él alkohollal és a drogokkal, és érzelmileg sem éppen stabil, van, hogy pasiügyei mellett leszbikus kalandba keveredik. A lányt Mischa Barton játssza, aki újabban a modellek nehéz életét bemutató The Beautiful Life-ban kapott szerepet. Nála is szemrevalóbb (legalábbis nekünk jobban bejön) barátnője, Summer, akit a Hipervándor-ban látott Rachel Bilson jelenít meg.

Marissa és Summer barátsága: