Chuck: ez most véresen komolytalan

Megérkezett a magyar képernyőkre az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb akcióvígjáték-sorozata, amelyet a külföldi kritikusok is elfogadnak, melynek rajongói tüntetéseket szerveztek a folytatás érdekében. A szereplők egy része annyira vonzó, hogy akár a modelliparban is elhelyezkedhetne: de mit tud ez a Chuck?

Fergeteges kalandok, gyönyörű nők és életveszélyes küldetések - ezek mind Chuck Bartowski mindennapjainak nélkülözhetetlen elemei, ám ő sem élt mindig így. A sorozat kezdetén az esetlen, kissé lúzer főszereplő egy számítástechnikai üzletben tengeti rendkívül szürke mindennapjait, mivel legjobb barátja, Bryce Larkin közreműködésének hála, évekkel ezelőtt páros lábbal rúgták ki az egyetemről. Bryce aztán nem sokat szenvedett lelkiismereti válság miatt, helyette a CIA felé vette az irányt és titkosügynökként helyezkedett el, hogy később hazaárulóként - finomabban, kettős ügynökként - információkat lopjon az ország legfontosabb szuperszámítógépéről, amelyen az összes nemzetbiztonsági adatot tárolják. Az akció azonban balul sül el, és Bryce Chucknak küldi el e-mail formájában a felbecsülhetetlen értékű árut. Főhősünk természetesen megnyitja a levelet, amelynek köszönhetően az egész információhalmaz képek formájában a fejében landol, amikre az amerikai kormány összes fontosabb hárombetűs szervezete vadászik.

A sorozat alapszerkezete rendkívül egyszerű és nem is annyira eredeti, de a maga népmesei formájában a mai napig működőképes: a hétköznapi fiú hirtelen életveszélyes akciók közepette találja magát, és ezáltal, az ő kalandjain keresztül a néző saját - gyakran unalmas - élete is 40 perc erejéig zárójelbe kerül, a kanapén heverészve osztozik a szereplőkkel az izgalmas fordulatokban, és képzeletben még a bombázókat is megkapja.

A Chuck ettől függetlenül - és egészen szemtelenül - ellopja egy korábbi, kevésbé sikeres széria képletét, amelyet nem is olyan rég a Jake 2.0 - A tökéletes ügynök című sorozatban láthattunk, ott egy fiatal karbantartó a véráramába jutott nanobotokon keresztül vált az amerikai haditechnológia legértékesebb "eszközévé". Josh Schwartz producer szárnyai alatt készült Chuck kalandjai azonban Jake 2.0-val szemben gyakorlatilag komolytalanok, a Narancsvidék-ért is felelős kreátor sokkal inkább egyfajta vidám önmegvalósító történetnek szánja alkotását, amelyben az unalmas élet elleni legjobb orvosság egy szuperszámítógép összes információjának véletlen bekebelezése.

Az epizódok során ugyan nem ritkák a golyózáporos akciók, ettől még a vígjátéki elemek dominálnak. Az, hogy alapvetően komédiáról van szó, egyáltalán nem gátolja meg, hogy izzadva, ujjainkat tördelve szorítsunk az esetlen főhősnek, legyen szó egy becserkészendő gyönyörű lányról, vagy éppenséggel nemzetbiztonságot fenyegető veszélyről. A producer Narancsvidék-múltja azonban mégis állandóan ott leselkedik a sarkon és néha már-már kellemetlenül romantikus hangvételt kölcsönöz a csetlő-botló James Bondnak: Chuck szerelmi élete gyakran hangsúlyosabban jelenik meg, mint egy-egy különösen veszélyes terroristatámadás. Az akciók azonban nem csupán súlytalanok, de sokszor túlzottan is nevetségesek, a pornóvírus által hatástalanított bomba, vagy éppen a számítógépes játékok rutinjával megmentett helikopter természetesen a maguk módján viccesek, de egyúttal túlságosan komolytalanok is.

A szüntelenül pörgő történeten kívül az állandó hangulatfelelősök maguk a szenzációsan jól megírt karakterek, akik olyannyira közel kerülhetnek hozzánk pár epizódot követően, amelyhez a Barátok közt lakóinak több mint egy évtized is kevés volt. Az őket megtestesítő színészek pedig mintha egytől egyig a Chuck-beli szerepükre születtek volna, többségükkel azonban eddig nem találkozhattunk túl gyakran a képernyőn (Levi is csak epizódszerepeket kapott itt-ott, leszámítva a Less Than Perfect című, 2002 és 2006 közt forgott sorozatot).

A szépséges Yvonne Strahovski: