A Szomszédok utat tört a melegeknek

Vágólapra másolva!
Oli úrra a Szomszédok-ból a legtöbben nyilván úgy emlékeznek, mint vicces színfoltra egy ma már amúgy is megmosolyogtató sorozatban. Ám Oli úr tévétörténelmet is írt: ő volt az első meleg karakter a magyar televíziózás történetében. A figuráról kiötlője, Horváth Ádám és megszemélyesítője, Bajor Imre mesélt az [origo]-nak.
Vágólapra másolva!

A Gábor-Juli szalon fodrásza, pontosabban az őt alakító színésznő állapotos lett, így ki kellett szállnia a Szomszédok-ból: közvetve ennek köszönheti létét Oli úr. "Mindenképpen egy sajátosan más figurát akartam kitalálni" - emlékszik Horváth Ádám, a Szomszédok író-rendezője, aki később az Életképek-et is készítette, rendezőként pedig - Hofi fellépéseitől Nagy Imre temetéséig - több mint háromezer esemény tévés közvetítésén dolgozott.

Horváth az [origo]-nak elmondta, épp abban az időben látta először Bajor Imrét a Játékszínben, a Hyppolit, a lakáj egyik szerepében. Ekkor jutott eszébe egy figura, akit a színész nagyszerűen el tudna játszani: ő lett Oli (ami férfi- és női névre egyaránt utalhat), a "félmeleg" fodrász, aki állandóan "tiltakozik a nők ellen, és lelkesedik a férfiakért". (Horváth azért használja a félmeleg jelzőt, mert a sorozatban tulajdonképpen sohasem hangzott el, hogy Oli úr homoszexuális, ám beszédmódja, gesztusai és szavai alapján minden néző erre következtetett.)

A figura egészét Horváth találta ki, Bajor Imre pedig hűen eljátszotta, amit a rendező elképzelt. "Ádám odaadott nekem két oldalt a meglévő történetből, ahol minden s betű sz-nek volt írva" - mesél Oli úrral való első találkozásáról Bajor, aki először gépelési hibára gyanakodott, és vissza is adta a szöveget, mondván, jó lenne még egyszer átnézni. Nem, Oli úr így beszél - mondták neki -, de nem csak ez van, meleg is.

"Atyaúristen, gondoltam magamban, mi lesz ebből" - eleveníti fel akkori reakcióját Bajor, de miután eredetileg csak pár adásról volt szó, elvállalta a szerepet. A figura aztán kinőtte magát, így három epizód helyett körülbelül három évig (1990-től 1993-ig) volt jelen a történetben, s Bajornak országos népszerűséget hozott.

Horváth Ádám szerint akkoriban csupa pozitív visszajelzés érkezett az alkotókhoz, Bajor ugyanakkor megtapasztalta a dolog negatív oldalát is. Előfordult, hogy lebuzizták az utcán, "édes kicsikémtől kezdve minden voltam" - meséli. Hosszabb távon azonban egyáltalán nem azonosította a közönség Oli úrral Bajort, a későbbi szerepek, televíziós szereplések (mint a Heti hetes) sikere megóvta ettől.

Így tűnt fel Oli úr a Szomszédok-ban:


Horváth Ádám azt mondja, nem volt szándékolt társadalmi üzenete annak, hogy Oli úr homoszexuális. "Ez az egész probléma akkoriban nem volt olyan égető, mint most" - véli. A rendező egyszerűen humorforrásként használta a nemi irányultsághoz köthető karakterjegyeket, Bajor viszont társadalmi jelentőséget is tulajdonít a dolognak: "Ez nagyon komoly áttörést jelentett. Egy csomó ember, aki halálosan titkolta a hovatartozását, egyszercsak azt látta, hogy egy heti sorozatban ilyen van, ilyen lehet, és ettől egész egyszerűen máshogy kezdte el élni az életét" - mondja.

Steigler Sándor, a melegfelvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint valóban lehetett ilyen hatása annak, hogy a kor messze legnépszerűbb televíziós műsorában, ha csak karikatúraként is, de feltűnt egy meleg szereplő: a téma így megjelenhetett a hétköznapi beszélgetésekben, ami segíthet egy rejtőzködő melegnek, hogy vállalja magát. Steigler ugyanakkor hozzátesz: "Ha most forgatnák a Szomszédok-at, és ilyesmi figura lenne benne, nemigen tetszene. Szerethető, de eltúlzott figura volt, egy derűs színfolt, ugyanakkor egy tévés meleg karakternek pozitív példát kellene mutatnia, nem pedig előítéleteket kellene erősítenie."

Oli úr diadalútjának az vetett véget, hogy Bajor kiadott egy lemezt Csóközön címmel, anélkül, hogy ehhez Horváth engedélyét kérte volna - a "Csóközön!"-t mint Oli úr jellegzetes köszönését ugyanis a rendező találta ki. Más kérdés, hogy ő is vette valahonnan, hisz a kifejezés Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabjából származik. Horváth a Molnár-jogok egyik tulajdonosaként is úgy vélte, Bajornak egyeztetnie kellett volna vele, s kiírta Oli urat a Szomszédok-ból. Horváth és Bajor között ma szent a béke.

Meleg figura főszerepben

A Szomszédok utáni kor meghatározó sorozatában, a Barátok közt-ben is találkozhattak meleg karakterrel a nézők: Halász Gábor alakította a hosszú ideig vívódó, szenvedő Hoffer Misit. Steigler Sándor szerint egészen más volt Oli úr és Hoffer Misi: előbbi a klisékre, sztereotípiákra épített, utóbbi épp ellenkező jellem volt, hiszen sokáig titkolta érzéseit, vívódott. A külföldi sorozatok meleg karakterábrázolásai sem mindig megfelelőek, véli Steigler, így a Will és Grace, az L, és a Fiúk a klubból is sokszor túloz - ugyanakkor gyakran van közel a realitáshoz is. Mint mesélte, sokan drukkoltak például a Vészhelyzet nézése közben, hogy Carrie Weaver vállalja leszbikusságát.

tv2

A két "Hoffer", 2008 őszén, a Hal a tortán-ban

Hoffer Misi alakja 2002 októberében tűnt el. Halász egykori szerepével kapcsolatban azt mondta, nem bánta meg, hogy annak idején elvállalta a homoszexuális fiú megformálását, bár még nem tudta, lesznek-e ennek következményei. "Úgy vettem észre, hogy nem a szerep alapján ítélnek meg az emberek, de korai lenne még következtetéseket levonni" - mondta akkor Halász Gábor, aki színpadi szerepekre vágyott. Később beköltözött a Big Brother-házba, aztán a Lazac című TV2-es reggeli műsort is vezette, de mivel ez nem hozott jó nézettséget, megváltak tőle. Halász Gábor azóta ritkán bukkan fel képernyőn - s nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy mindenkinek az önmarcangoló, szenvedő, halászgatyás, Barátok közt-ös fiú ugrik be róla, aki végül vállalja, hogy meleg.