Az RTL Klub 2007 után idén is meghirdette tehetségkutató műsorát, a Csillag születik-et: a felhívásra úgy hétezren jelentkeztek, amiből körülbelül negyvenen kerülhetnek csak adásba. Most zajlanak az izgalmas válogatók, melyek közül az elsőre mi is ellátogattunk pénteken: láttunk jó pár énekes produkciót, őrült diszkótáncot, rapet néptánccal vegyítve, sőt egy lány még a combjait is széttárta előttünk. Riport a Campona Médiacenterből.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/0907/20090731csillagsz6.jpg)
Pénteken egy körül a Campona nemigen lehet fullon, a szomszédságában lévő stúdiókomplexumban azonban igen nagy a mozgás: ma van a Csillag születik első válogatónapja, ahol körülbelül öt-hatszáz jelentkező méretteti meg magát. Összesen úgy hétezren vannak, de a mai napra "csak" ennyi jutott, ez is négy helyszínre, mindenkinek három perccel számolva. A második körbe két-háromszázan jutnak be, ők már közönség és zsűri előtt adják elő produkcióikat: közülük kerül ki az a mintegy negyven versenyző, aki a képernyőn is bemutatkozhat.
A mostani fellépéseket a műsor szerkesztői rögzítik, és aztán szakemberek (énekesek, zenészek, koreográfusok) véleményét kérik - a majdani zsűri még nem állt össze, és különben is, ilyen iszonyatos mennyiségű jelentkező esetében kell egy előzetes szűrés. A szerkesztők között van Ördög Nóra is, aki Stohl Andrással együtt fogja vezetni a műsort: először az ő szobájába látogatunk, ahonnan a Kicsi gyere velem rózsát szedni szűrődik ki, eléggé hamiskásan, de annál nagyobb lelkesedéssel. Kiderül, hogy a hangok egy kamaszfiútól származnak, aki az előadás után azon aggódik, hogy a jelentkezési laphoz egy szemüveges képet mellékelt, vajon fel fogják-e ismerni a szervezők.
Persze a válogatás sorszám alapján megy, így nincs miért aggódnia a srácnak - annál jobban izgul viszont a következő versenyző, a tizenhárom éves Petra, aki még nekünk is csókolommal köszön, de miután szép, tiszta hangon előadja az Ezer színnel száll a szél című dalt a Pocahontas-ból, feloldódik kissé. "Nagyon szeretek énekelni, és ki akartam próbálni magam ilyen helyzetben is" - mondja, amikor arról kérdezzük, hogy miért jelentkezett a válogatóra. A tizennyolc éves Edit is hasonló indokkal áll elő, bár ő már megjegyzi, hogy érdekli a könnyűzenei szakma. Tőle amúgy az Apácashow 2.-ből hallhattunk egy számot, bejön neki ez a dzsesszes-gospeles fíling.
Edit nézte az előző szériát is, ott érdekes módon Hien volt a kedvence - aki ugye nem a Csillag születik-ben, hanem a Megasztár-ban tűnt fel. Nincs nagyon képben a műsorral a kezdő musicalszínész, Ambrus Ádám sem, aki már tanult színpadi magabiztossággal, a szerkesztők felé kis kikacsintással ad elő egy dalt az 56 csepp vér-ből. Mint kiderül, szülőfalujában, Boldogon minden évben színre visznek egy musicalt, most épp ezt az '56-os tematikájú darabot, ahonnan Kaszás Attila egyik számát választotta, egy Istenhez való fohászt. A huszonhárom éves fiú egyébként a Shakespeare Színművészeti Akadémián végzett, a Csillag születik-et komoly kiugrási lehetőségnek tartja:
Nézze meg galériánkat: még több kép itt
"Részeg diszkóvergődés", szélesre tárt combok
Az énekes produkciók után kis változatosságra vágyunk, így átmegyünk a B helyszínre, ahol a felelős szerkesztő, Schiwert-Takács László válogat a jelentkezők közül. Tőle tudjuk meg - amit persze sejtettünk -, hogy a casting egységes szempontrendszer alapján működik, melynek elemei a sztori (van-e történet a jelentkezés mögött), a személyes benyomás, a beszédkészség és kommunikáció, valamint a saját megjegyzés, vélemény. A készítők egyébként, akárcsak az első eresztésnél, most is a műfaji sokszínűségre törekednek, Schiwert-Takács szerint óriási dolog például, hogy a néptánccal jelentkező 4 For Dance idáig jutott, ma már nemzetközileg is elismert és keresett.
Néptáncot most is látunk, sőt a csapat neve is emlékeztet az előző szériában befutott fiúkéra: 4 Mr. Folk. (Hogy született a név? - kérdezi a felelős szerkesztő, mire az egyik kissrác amúgy székelyesen rávágja: "Egyszerűen. Kitalálás alapján.", de aztán beismeri, hogy a névadásnak volt némi köze a 4 For Dance-hez.) Ebben a négyesfogatban két néptáncos és két rapper szerepel, akik egymás zenéjére felelgetnek tánccal - szerintünk ez a nap legeredetibb produkciója, aminek értékét csak emeli, hogy tizenéves gyerekek adják elő:
Nézze meg galériánkat: még több kép itt
Van itt még pár hihetetlen tánckoreográfia, az egyiket Schiwert-Takács "részeg diszkóvergődésként" jegyzi fel a naplóba, a másik részben a Charlie és a csokigyár Umpa Lumpa-dalára született. És aztán itt van a ritmikus (sport)gimnasztikát űző kishölgy, aki teljes mértékben kihasználja a teret: bár mi próbálunk meghúzódni a fal mellett, a szám közben egyszer csak azt vesszük észre, hogy a lány előttünk fekszik, és premier plánban széttárja a lábait - majd hirtelen felugrik, és a lábfejét felhúzza a feje fölé, jó kis gyakorlat:
Nézze meg galériánkat: még több kép itt
A tizenkét éves Kristóf farmerben, fekete ingben érkezik, és amikor felcsendülnek a jól ismert Edda-dal (A kör) első hangjai, teljes elánnal nekifeszül a mikrofonnak - kemény zúzásra számítunk, de a srác még csak nem is mutál, így egérhangon perel a "láthatatlan, lapos sumákokkal". Nála sokkal kiforrottabb (persze idősebb is) Virág, aki a Cranberriestől a Zombie-t adja elő, kellően nyersen, erőteljesen, majd amikor egy magyar dalt kérnek tőle, egy népdallal áll elő - furcsa, bár nem kellemetlen kontraszt.
Képzeljetek el sok dobot
Van itt még trombitás kisbíró, a görög keresztszülőkkel rendelkező Manuela, aki lehet vagy negyvenéves, de egy olyan számot ad elő, amit már egy tizenkét éves kislány is negédesnek tartana; az alsó teremben, a nagyobb technikai igényű produkcióknál pedig feltűnik az alternatív rockot játszó Cenzúra zenekar (a karakteres énekesnő: Békési Fanny), amely a paksi országos zenei tehetségkutatón már büszkélkedhet egy második hellyel. Ide érkezik a DJ Luigi B-ként is működő Bangó Lajos, aki egy reklámszatyorból kongát bányász elő, nem remixekkel, hanem táncos-dobos számmal készült a versenyre:
Nézze meg galériánkat: még több kép itt
"Képzeljetek el még sok dobot állványokon" - mondja, és egy hozott cédéalapra elkezd dobolni, néha a kongát verve, néha pedig csak a levegőbe ütve, jelezve, hol is kellene lennie a többi dobnak. (Hiába, a buszra nem fért fel az egész felszerelés.) Később a 233E megállójában összefutunk vele, és elárulja, hogy csak blöffölt egy jókorát, nincs is semmilyen felszerelése - majd megveszi akkor, ha beválasztják a következő körbe. Már pedig miért ne választanák be, hisz, mint mondja, erőből odatette magát, lenyűgözte a szerkesztőket. "Frenetikus voltam" - mondja vigyorogva, fő az önbizalom, feleljük mi, immár hazafelé robogva.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.