Keresik Magyarország legjobb szakácsát

Vágólapra másolva!
A Viasat3 tehetségkutató műsort indít, melyre azonban nem énekesek vagy táncosok, hanem amatőr szakácsok jelentkezését várja.
Vágólapra másolva!

A BBC-n már 1990-ben elindult a Masterchef című műsor, az Egyesült Államokban pedig három éve fut a hasonló koncepciójú Top Chef (melynek már Junior és Master kiadása is létezik), az ötlet tehát nem teljesen új - mi csak azt furcsálljuk, hogy eddig még nem jutott el a hazai televízióba.

A Hal a tortán és a Vacsoracsata megvendégelős-sztorizós hangulatánál itt sokkal jobban előtérbe kerül a versenyjelleg. Az ételek elkészítése adja a műsor magvát, a kész "műveket" pedig nem a versenyzők, hanem szakértő (és az ígéretek szerint kellően szigorú) zsűri fogja osztályozni.

A produkció ősszel indul a Viasaton, a tervek szerint tizenkét játékossal. Hogy a műsort kellően karakteres és sokszínű arcokkal tudják feltölteni, a csatorna "háziasszonyok, gasztrobloggerek és nagyszájú kritikusok" jelentkezését egyaránt várja, mégpedig a [email protected] címre, Mesterszakács tárggyal.