A Magyar Televízió számára készül jelenleg az Átok című négyrészes minisorozat, melyet rendezőként a legutóbbi filmszemle fődíjasa, Mátyássy Áron jegyez, a főszerepben pedig Bánsági Ildikót láthatjuk majd. A tizennyolc forgatási napból egyre mi is ellátogattunk: sikerült mindkét művészt megszólaltatnunk, sőt egy másik szereplővel, Pálfi Katalinnal és a széria producerével, Fodor Gergellyel is váltottunk pár szót. Riport az Átok helyszínéül szolgáló Balatonfüredről.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0908/20090805atokforga.jpg)
"A kő a tóban": Fodor Annamária
Még csak Alsóörsön járunk a sajtóbusszal, de máris úgy érezzük magunkat, mintha egy filmben lennénk: először a község furcsa "szobrai" tűnnek fel, a Bakter Bisztró elé kitámasztott pályamester és a feltehetően egy szörnyethalt motoros emlékére állított kereszt, melyből egy fél motorbicikli áll ki. A település határában egy különös egybeesés fokozza a filmszerűséget, felfigyelünk ugyanis egy plakátra, amely a Cascada együttes siófoki fellépését hirdeti - mi meg épp csak letettük Bernard Malamud Új élet című könyvét, amely a Cascadiai Főiskolán játszódik. Amikor a busz megáll a forgatási helyszínen, és a stábból elsőként egy kamaszkori ismerősünk vigyorog ránk, már meg sem lepődünk. Kezd hatni az Átok.
Ez az Átok ugyanis nem afféle rontás, sokkal inkább különös események szövedéke, amely összetart vagy éppen szétszakít embereket. Az Átok egy család története, amely az apa halálával kénytelen szembenézni egy csomó múltbéli dologgal, olyanokkal is, amelyekről addig nem volt tudomása. Kiderül ugyanis, hogy a családfő korántsem a többiek által csak Átoknak "becézett" bor kidolgozásán fáradozott annyit a balatonfüredi telken - amely igazából a közeli Örvényesen van, ott talált csak eléggé egyedi nyaralót a látványtervező. Mint azt sejteni lehet, az apa inkább egy helyi szép lánnyal múlatta az időt, aki körülbelül a lányával egyidős.
A történet elsőre a Születésnap-ra vagy a 8 nő-re is emlékeztethet minket, és a hasonlóságot az Utolsó idők-kel szakmai és közönségsikereket egyaránt bezsebelt rendező, Mátyássy Áron is látja. Szerinte azért működnek az ilyen típusú filmek, mert a mai világban már valamilyen súlyos apropó kell a családi összejövetelekhez, a nyílt beszélgetésekhez - az összezártság ráadásul különösen sűrített dramaturgiát is ad a műnek. Az Átok amúgy még csak munkacím a sztorihoz: Mátyássy azt mondja, attól függ, marad-e a cím, hogy milyen lesz a kész mű hangulata - ő mindenesetre fülledt légkörben gondolkodik, ami viszont mégsem teljesen drámai, vagy legalábbis nem tragikus, inkább egy Woody Allen-film módjára mutatná be az élet visszásságait.
Egyébként elég furcsa számára úgy dolgozni, ahogy azt most teszi, hisz eddig mindig saját ötlet alapján készítette a filmjeit, most pedig egy négy főből álló forgatókönyvírói gárda jegyzi a sztorit. A szereplők kiválasztását viszont egy az egyben rábízta a producer, Fodor Gergely, aki azért nem ragaszkodott bejáratott sztárokhoz, mert nem mozifilmről van szó, a tévében pedig sokkal könnyebb bevezetni az új arcokat. Ilyen a hihetetlenül bájos és közvetlen Pálfi Katalin is, aki színházban rengeteget játszott már, a televízióban viszont eddig nem sokat láthattuk. Az Átok-ra mégsem úgy gondol mint kiugrási lehetőségre, egyszerűen megragadta a történet, és persze ki szeretne próbálni ilyesféle munkát is.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0908/20090805atokforga3.jpg)
Sör után, cukrászda előtt: Bánsági Ildikó és Pálfi Katalin
A szereplők közül a frissen megözvegyült családanyát játszó Bánsági Ildikó volt az első, aki bekerült a stábba: Mátyássy elmondása szerint olyan színésznőre volt szüksége, aki el tud játszani egy erős személyiséget, aki "elbírja a súlyt". A többieket gyakorlatilag köré válogatta a karakterek szerint, úgy, hogy a színészek között "működjön a kémia" is, mintha egy valódi család lennének. A folyton metaforákban beszélő Pálfi Katalin például már tudja, hogy Bánsági "kék szemében mit jelentenek a barna szeplők", hisz a színpadon - ahogy az Átok-ban is - többször játszotta már az anyjakorú színésznő lányát.
A négyszer huszonöt perces sorozatban Pálfi karakterének öccsét, a szintén inkább színházi és szinkronszínészként ismert Hevér Gábor alakítja. Az apa hűtlenségén túl a két testvér között is feszült a helyzet, hisz amíg Eszter menő és jól fizetett jogászként dolgozik Brüsszelben, addig Marci budapesti tanárként gürcöl a saját és családja (köztük anorexiás kamaszlánya) megélhetéséért. Aztán itt van még Eszter külföldi barátja (a Krétakör-társulat nemzetközi workshopjaiból ismert Tilo Werner), aki teljesen más szűrőn keresztül látja az eseményeket, és persze Emma (Fodor Annamária), akiről Pálfi csak annyit mond, hogy "ő a kő a tóban, ami felkavarja az állóvizet".
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0908/20090805atokforga2.jpg)
Mátyássy Áron a Zöld Tető panzió előtt
A kollégákról áradozik egy sort Bánsági Ildikó, aki egyébként is nagyon örül annak, hogy benne lehet a produkcióban: régen ugyanis rengeteg tévéjátékban játszott, ez a lehetőség viszont a rendszerváltással együtt megszűnt. Szerinte ez mindenki számára nagyon nagy veszteség, hisz azóta termelődtek ki a celebek, akik tulajdonképpen a tévéfilmekben látható színészeket "helyettesítik". Mátyássy szerint azonban éppen most van itt az idő, hogy kezdjenek valamit a tévézéssel, hisz éppenséggel a magyar sorozatgyártás is elmehetne az olyan nívós, filmszerű produkciók irányába, mint amilyen a 24 vagy a Drót - még akkor is, ha az előző nap felvett kaszkadőrjelenet inkább a Cobra 11 világát idézi.
A sorozat várhatóan novemberben lesz kész, Fodor Gergely szerint ezután már csak az MTV-n múlik, hogy mikor küldi adásba. A producer szerint óriási szerencséjük volt, hogy egyáltalán el tudták kezdeni a forgatást, hisz a Magyar Televízió, illetve a Magyar Mozgókép Közalapítvány által biztosított kétszer 38 millió forintnak csak egy része érkezett meg időben, így a háttérmunkások zömét csak jövőre tudják kifizetni. Mivel nyári (jórészt a balatoni házban játszódó) sorozatról van szó, augusztusban már muszáj volt nekiállniuk a munkálatoknak, ha nem akartak egy teljes évet várni a produkcióval. Sok múlott Balatonfüred vezetőségének gyorsaságán is, amely minden olyan engedélyt kiadott két nap alatt, amin a főváros egy hónapig ült volna - mondja Fodor.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0908/20090805atokforga1.jpg)
Bánsági Ildikót veszi a kamera
Előző nap a belvárosban forgattak, akkor nagy útlezárások voltak: a szerda nyugisabb, csak a Zöld Tető panzió körül van néhány jelenet. Magából a forgatásból egyébként nem sokat látunk, mert a hirtelen jött zivatar arra kényszeríti az alkotókat, hogy a legtöbb felvételt elnapolják. Részünkről ezt nem is sajnáljuk, hisz sokkal érdekesebb a készítőkkel diskurálni: a filmezésről gyakorlatilag az a képünk maradt, hogy Bánsági Ildikó és Pálfi Katalin ülnek egy kocsiban, és nagyon hosszan beszélgetnek - hogy miről, azt nem tudjuk, mivel a hangkamera felvételét csak a hangmérnök hallja, egy óriási fülesen keresztül.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.