A TV2-n idén sem lesz tűzijáték

Vágólapra másolva!
A közszolgálati tévék egésznapos programmal készülnek augusztus 20-ra, a tűzijáték köré pedig az RTL Klub is kerekít egy show-t. A TV2 - tavalyi döntéséhez híven - idén sem közvetíti az eseményt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió és a Duna Televízió egész nap adja a Szent István napjához kötődő állami és egyházi ünnep eseményeit. Az MTV a budapesti megemlékezésekre koncentrál, élőben közvetíti a Kossuth téri zászlófelvonást (8.30), a honvédtiszti eskütételt a Hősök teréről (10.00), a Szent Jobb körmenetet (16.55) és persze a tűzijátékot (20.55).

A köztévé napközben rövid etűdöket is vetít államalapító királyunk életéről, a tűzijáték után pedig Szabó Magda egy témába vágó regényének filmadaptációját, az Az a szép fényes nap-ot sugározza. Természetesen nem maradhat el az István, a király sem, az m2-n a tavalyi, jubileumi előadást láthatjuk 17.10-től.

A Szent Jobb körmenetet a Duna TV is leadja, de egyébként Debrecenből jelentkezik a nap folyamán, Barkó Judittal és Knézy Jenővel. Itt a Virágkarneválról is kapunk tudósítást, de Debrecenhez ("a magyar szabadság őrvárosához") kapcsolódó portré- és játékfilmek (például a Légy jó mindhalálig) is adásba kerülnek.

Szent Istvánról is lesznek ismeretterjesztő filmek, a tűzijáték idején viszont - az egésznapos "odafigyeléshez" képest meglepő módon - Rost Andrea egyik hangversenyét adja a csatorna. Utána az augusztus 20-án játszódó Veri az ördög a feleségét című magyar filmszatírát láthatjuk.

Az RTL Klub élőben közvetíti a tűzijátékot, amelyet Gönczi Gábor és a Fél Kettő műsorvezetője, D. Tóth András kommentál majd. A két képernyősnek ez lesz az első közös munkája, de mindketten remélik, hogy gördülékenyen le tudják vezényelni a közvetítést. "Bízom benne, hogy Gábor majd megoldja, én meg majd helyeslek" - viccelődött D. Tóth András.

A TV2 már tavaly kivonult a tűzijáték közvetítéséből, mondván, szeretne más alternatívát kínálni a nézőknek: idén az Asterix az Olimpián, illetve a Magyar vándor című filmeket adja az esemény idején. A Viasat3 - a korábbi évekhez hasonlóan - szintén nem foglalkozik az augusztus 20-i rendezvényekkel.