Vizsgálják a megvert RTL-es műsorvezető ügyét

Vágólapra másolva!
A Duna-parti szórakozóhely vezetői bocsánatot kértek a megvert István Dánieltől: a tévés ezzel lezárná az ügyet.
Vágólapra másolva!

István Dánielt még péntek éjjel verte meg egy biztonsági ember a budapesti Rio nevű szórakozóhelyen. A tévés állítása szerint azért került egy kidobó figyelmének fókuszába, mert be szerette volna vinni poharát a mosdóba, nem akarta, hogy valaki elvigye, vagy beletegyen valamilyen szert. Az elrontott buli után a budai Szent János kórházban látleletet vetetett magáról, és a vizsgálat során kiderült, hogy nem tört el az arccsontja. Fájdalma miatt fogorvoshoz kell mennie, hogy kiderítse ennek az okát.

"Az ominózus esemény után a mai napon az ügyvédemet megkeresték a szórakozóhely vezetői, akik a sajtóból értesültek a történtekről. Elnézést kértek tőlem, és biztosítottak arról, hogy kivizsgálják az eset körülményeit. Mivel ez számomra megfelelő erkölcsi elégtételt nyújtott, elfogadtam a bocsánatkérést, és a továbbiakban nem szeretnék foglalkozni az üggyel" - nyilatkozta a sértett az RTL Klubnak.