Hányattatatott sorsú műsor a Beugró, hiszen előbb a TV2-nek nem kellett, majd az MTV vette át, de itt sem marad tovább. A műsor, amit nem ciki szeretni, információink szerint a Cool tévére kerülhet - ha megegyeznek.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0908/20090825beugro.jpg)
A TV2 és az MTV után kivel lesz a következő tánc?
A Beugró egy rokonszenves, tényleg szórakoztató műsorként indult a TV2-n, 2007 szilveszterén. Friss volt és szerethető, azon kevés műsorok egyike, melyen lehetett nevetni - és nem csak ideges, zavart heherészést váltott ki a nézőkből. A titok az eltalált szereplőválogatáson volt, nem véletlen, hogy ma is ugyanaz a kvartett alkotja a csapatot, nem voltak tagcserék, legfeljebb néha érkezett egy-egy vendégművész.
A TV2 aztán 2008 tavaszán jelezte, hogy nem kér többet a műsorból, mely valóban nem is hozta a ragyogó közönségarányokat. Tömegérdeklődést ugyan nem váltott ki, de akik követték, azok nagyon szerették is, így az a szinte példátlan eset fordult elő, hogy internetes petíciót írtak a rajongók a Beugró megmentésére. Nem mellesleg a péntek este 11-es kezdés is igen barátságtalan volt, ráadásul ekkor a fiatalok egy része nem is a tévé előtt dekkol, hanem vendéglátóipari egységekben múlatja az időt, feledvén a dolgos hetet, maximálisan fittyet hányva a tévéújság ajánlatára.
Az MTV érdeklődését viszont felkeltette az improvizációs színház, így 2008 őszétől a közszolgálati csatornán szerepelt Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy-Molnár Péter és Pokorny Lia. Ugyanakkor a Comedy Central is lecsapott rá, így két csatorna is adta a szituációs játékokat, utóbbi ismétlésben. 2009 áprilisában aztán új időpontot kapott a műsor az m1-en, rögvest a Híradó után kezdődött, ami igazán megtisztelő, jó sáv - de már megint péntekre került, mikor a fiatalabb célcsoport egy része csak lokális kiskocsmákban elérhető.
A Beugró sorsáról senki nem nyilatkozik, az [origo] kérdezte a Cool tévét, a Filmservice-t, de csak az MTV-től kapott egy szűkszavú választ: "A Magyar Televízió őszi struktúráját most készítjük elő. Az MTV az eddig tervezett részeket levetítette. Egyelőre nem sugároz új epizódokat" - jelezték a köztévé felől. Noha ezt nem erősítette meg senki, most nem arról van szó, mint a TV2-nél: az MTV-nél a forráshiány a probléma, azaz drága a közszolgálati csatornának a produkció, míg a TV2-nek akkor még lett volna rá pénze, de nem voltak elégedettek a nézőszámmal - a jó kritika meg a kedvező reakciók pedig nem számítanak annyira egy profitmaximalizálásban érdekelt kereskedelmi cégnél.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0908/20090825beugro3.jpg)
A Beugró producere, a gyártó Filmservice-t vezető Kapitány Iván lapunknak idén júniusban elmondta, hogy a szándék a folytatásra mindkét fél részéről megvan, és bár szerződést még nem írtak alá, biztosra vehető, hogy az improvizációs műsor folytatódik új részekkel. Ehhez képest csalódás az MTV rövidke, ám egyértelműen negatív válasza.
Szponzorációval lehetne olcsóbbá tenni a műsort, de akkor viszont nem pálya a produkció mögé beálló cégeknek az MTV, hiszen a 18-49-es, kereskedelmi célcsoportban a köztévé kifejezetten gyengén teljesít (az elmúlt héten a teljes lakosságnál 10,4 százaléka volt, de az ötven alatti, felnőtt nézőknél csak 5 százalékos közönségarányt ért el). Ilyen szempontból tehát nem volna rossz megoldás, ha valóban a Cool venné meg újabb tévés évadra a műsort - más kérdés, hogy a nász egyelőre pletykaszintű, a tárgyalásról senki nem nyilatkozik.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.