Amerikában is közeleg az első interaktív rajzfilm

Vágólapra másolva!
Egy tervezett rajzfilmsorozathoz a nézők is megalkothatnák saját karaktereiket, amiket aztán bejuttathatnak a műsorba.
Vágólapra másolva!

Ha minden a terv szerint halad, az egyelőre Sleuths munkacímen futó széria lesz az első interaktív rajzfilmsorozat az Egyesült Államokban: a produkciónál a nézők nemcsak a sztori alakulásába szólhatnak bele, de saját avatarjaikat is szerepeltetik abban. A show élő adásában - a készítők figurái mellett - a nézők legjobb karakterei is megjelennek.

Az így létrehozott rajzfilmhősöket aztán aszerint tartják benn a műsorban (vagy épp szórják ki onnan), hogy megálmodójuk jól válaszol-e a képernyőn időnként feltűnő kvízkérdésre. Egy félórás epizód alatt három ilyen kérdést tesznek fel a készítők, és minden alkalommal csak azoknak a nézőknek az avatarjai szerepelhetnek tovább a történetben, akik helyes választ adtak.

Az interaktív rajzfilmeknek Japánban egyébként már hagyománya van, de Európában is találkozhattunk hasonló kezdeményezéssel. Az Egyesült Államokban egyedülálló projektet az RDF jegyzi, amely eddig inkább realityket gyártott: a cég felelős például a Popdaráló-hoz hasonlóan karaokeközpontú Don't Forget the Lyrics-ért, illetve a nálunk Anyacsavar címen bemutatott Wife Swap-ért.