A hitelezők nem járultak hozzá a további, veszteséges működéshez, a Budapest Televízió Zrt. dolgozóinak pedig felmondtak.
Felszámolás alatt áll a Budapest TV. A hvg.hu információi szerint a csatorna dolgozói még csütörtökön kapták meg a felmondást Kincs Lászlótól, a Budapest Investment Zrt. felszámolóbiztosától.
A 18 éve működő Budapest Televízió ellen 2009 tavaszán indult felszámolási eljárás, egy izraeli cég mellett más hitelezők is jelentkeztek, mondván, nem rendezte adósságát a csatorna. Műsorszolgáltatási díjjal, 12,5 millió forinttal is tartozik a Budapest tévé az ORTT-nek.
Augusztus 13-án sem javult a helyzet, ekkor a csatorna tulajdonosa, Bródy Péter nem akarta beengedni az épületbe a felszámolóbiztost, aki kénytelen volt rendőröket hívni. Augusztus közepéig a felszámoló tizenhárom hitelező 268 millió forint összegű követelését ismerte el és vette nyilvántartásba.
Szombat este kilenc után mindenesetre még volt valami műsorszerű képződmény a gyanútlan nézőknek rengeteg humoros és egyben igen kínos pillanatot szállító csatornán, ekkor egy úr konferálta fel az Egy szál harangvirág című dalt, papírról olvasva, Erzsi néninek ajánlva, egy mondatban három hibát vétve.
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
"Pont került a mondat végére" - haláleset a Barátok köztben
A Barátok közt szerdai részében elhunyt Novák Laci fia, Csaba. Az őt alakító Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát, de többek között ...
"A Barátok közt indulásakor mindenki kiabált" - mesél a sorozat Novák Lacija
Tihanyi Tóth Csaba tizennegyedik éve játssza a Barátok közt-ben Novák Lacit, és ez idő alatt karaktere számos névrokonával is találkozott. Az első forgatási napon a ...
"A magyar nézők 90 százaléka nem tudja, mi van" - szitkomok a tévében
Az USA-ban nagyon kedvelt szituációs komédiák itthon csak kisebb csatornákon élnek meg, a három nagyból egyik sem meri betenni ezeket főműsoridőbe - de még délutánra is ...
A Viszkis nélkül forog az első MTV-s Fábry-show
A hír.24 információival szemben mégsem Fábry Sándor műsorába vezet a január 31-én szabadult Ambrus Attila első útja. A showman szerint volt róla szó, hogy forgatnak, de ...
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.